Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről
szellem, lélek ugyanazon fogalmak, s pogányái egyazon, a légben létező szellemvilágnak, melynek milliói és milliónyi tagjai közül számosán földre szállva testet öltenek. Ez előzmények után áttérhetünk azokra, kik, Jézust istenségének nimbuszától megfosztandók, a kereszténységet a görög s keleti vallásbölcselet túlzó eszméivel igyekeztek megmételyezni, kik következéskép első képviselői a gnosz- tikus iránynak. Az apostoli idők legveszedelmesebb eretnekeinek egyike Cerinth. Sz. Epifániusz tanúsága szerint, ha származására nem is, de vallására nézve zsidó volt. Huzamosabb időt töltvén Egiptomban: Alexandriában megbarátkozott a plátói alapon nyugvó keleti vallásbölcselettel, s készséggel hódolt meg elveinek. Majd a kereszténység eszméit is elsajátítva, Kis-Azsiában szerepelt mint vallásoktató eretnek tanaival. Föllépése körülbelül a vérszomjas Domicián császár (81— 06.) uralma alatt történt. Rendszere a keleti bölcselet, majd a zsidó s keresztény vallás elveinek vegyüléke. Főbb voná- sai a következőkben adhatók: alapul a mindenség két okfője szolgál; jelesül a fő és rejtett Isten, s vele szemben a jómagával tehetetlen, de öröktől való anyag, melyet világegyetemmé nem közvetetlenűl a legfőbb Isten maga, hanem az istenség lényegéből kiömlő erő: Jehovah, a zsidók Istene, s ennek angyalai alkottak. Oly éles megkülönböz- tetőssel él tehát az Isten és a világ alkotója között, hogy ez amattól úgy természetére, mint méltóságára nézve vég- telenül különbözik, nemcsak, de az utóbbi az előzőnek ismeretével sem bír, következéskép Isten nem is viseli gondját a világnak, sőt a mózesi törvény is csupán Jehovah s angyalainak kifolyása. A mózesi törvénynél sokkal töké- letesebb a kereszténység, amennyiben, mint az isteni kinyi- latkoztatás fensőbb foka; a legfőbb Istenről világosabb fogalmakat közöl. E kinyilatkoztatás azonban korántsem Isten, avagy a megtestesülés által létesült, hanem igenis az ember-Jézus, s Krisztus, a magasabb aeonok egyikének egybeforrása következtében. Tehát Cerinth is azt tanítá, hogy Jézus pusztán ember, József s Máriának természetes — 359 -