Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről

355

I. FEJEZET.

Jézus istenségéről szóló tannalc viszontagsága a kereszténység első három századában.

A zsidózó keresztények.

Szt. Pál aggodalma, mely leveleiben olykor valóban megható kifejezést nyer, nem volt alaptalan. Mintegy jós- szerű pillantást vetve a jövőbe, sejté a pusztítást, melyet a felburjánzó téves eszmék majd a zsendülő egyháznak fognak okozni. Az apostolok leveleinek, szt. János »Titkos Jelenések könyvé«-nek tanúsága szerint az igazság és 11a- misság tusája egykorú az egyházzal. Krisztus jegyese még csecsemőkorát élte és máris akadtak, kik megtagadták Üdvözítőnk istenségét. A való és tévelynek e pontban való összetűzését s immár tizenkilenc százados küzdelmét a zsidózó keresztények nyitják meg.

Az a szertelen szívósság, melyet a héber nép atyáinak vallása iránt tanúsított, sohasem tűnt hatásosabban elő, mint midőn az üdv hajnalának derengésével oszladozni kezdett az árny, hogy helyet adjon a fénynek, mint mikor testet öltött a jelkép és megjelent az epedve várt Messiás. Jézus Krisztus evangéliumának a választott népnek java- része ellene szegült; sőt az új tan kizárólagos üdvösségét azok sem ismerték el, kik az igazság közvetetlen behatása folytán meghódoltak. Elismerték ugyan ez utóbbiak Jézus megváltói fölségét, ámde az új törvény valódi szellemét nem fogták fel, amennyiben az ó-törvény rendeletéit to- vábbra is érvényben tartották. A zsidózók kebelében külön- ben e részről kettős árnyalat volt észlelhető: szigorú és enyhébb. Az előző párt hívei az u. n. farizeusi zsidózók a mózesi törvénynek általánosan kötelező s az üdvösségre föltétlenül szükségességét vitatták; míg az enyhébbek, az u. n. petrinusok Mózes törvényét pusztán a zsidó kereszté- nyekre nézve óhajtották érvényben tartani. Azonban e ragaszkodásuk az ó-törvényhez szinte természetszerű. A héber nép állami, társadalmi élete minden ízében egybeforrt val23*