Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Imáink magyarításához

318

A mi a Miatyánkot és az apostoli hitvallást illeti, a mi szokott imádságunk az egyház által elfogadott latin szöveggel teljesen egybevág; nem mond annál sem többet, sem kevesebbet. E szempontból tehát javítás szüksége főn nem forog. Marad tehát a nyelv szellemének követelménye. Itt is kettő jöhet tekintetbe: annyira ellenkező-e a nyelv szellemével, hogy valami igen sürgős okból célszerűnek mutatkozik az átalakítás vagy módosítás; vagy csak eny- liébb latinismusok miatt óhajtandó ?

Amint Anonymus propositiójából látom, nagyon is enyhe természetű latinismus forog csak szóban, mit azonban ő sem írt ki egészen; azután meg névelők beillesztése és hasonlító szó megváltoztatása.

Az IJr imádságában javasolt változtatás: az előszóban: mennyekben helyett mennyben. A régebbi imádságban itt mennyekben, a harmadik kérésben mennyben áll. De bajos volna akármelyik alakot eredeti képzésnek tartani. Magában véve lényegtelen változásnak látszik, s ha csak azért nem, hogy e látszatos eltérést kiküszöböljük, más ok alig forog főn, hogy változtatás történjék. Ezt a kis következetlenséget százados szokás fogadta el s ma már a megszokott ritmus- nál fogva is nem látszik célszerűnek a bolygatás. A negye- dik kérésben: mi kenjmrünket, mindennapit helyett áll: mindennapi kenyerünket. Amaz a régibb s a latin: panem nostrum quotidianum szolgai fordítása. Az itt indítványozott sem egészen új, mert a köztudatba már meglehetősen átment. Az alkalmazott »mindennapi« jelző úgy az egyik, mint a másik esetben nagyon eltűri a nragyarázatot. Ezt tehát csak a latinismuson simít egy kissé, de nem tökéletesbít. Az ötödik kérésben a »miképen mi is« helyett »amint«, »vétet- teknek« helyett »vétőknek« áll. Az előbbit sem szükséges, sem sikeres cserének nem találom. Amint megállhatott a harmadik kérésben, megállhat az ötödikben is. Itt is, ott is csak hasonlító szócska s tényleg hasonlításról van szó, s azt nem tirdom belátni, mennyivel jogosulatlanabb a »miképen«, mint az »amint.« A másik javítás ellen már kevesebb kifo- gás volna, mert a mai nyelvhez szokott fülnek csakugyan