Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Rézbányai József: A nemzeti, tartományi és egyházmegyei zsinatról

- 272

közös működése a kitűzött célnak elérését sokkal jobban biztosítja. Többen egyesült erővel könnyen elérik azt. amit a véges ember egymaga nem képes elérni, több kéz meg- sokasítja a munkaerőt, több szem többet lát, több ember egyíittléte az egyesnek bátorságot kölcsönöz, a kölcsönös egyesülés elősegíti a közös célt, nagyobb szám nagyobb nyomatékot ad a szónak, közös tanácskozás jobb eredményre vezeti az akaratot, biztosítja a sikert; közös ellenőrzés és felügyelet könnyen fölfedezi a hibát, közös dorgálás hatható- sabban megindítja a szívet, jobban fölkelti az éberséget és tévedésünk belátására vezet, biztosabb önismeretet s vilá- gosabb és helyesebb ismeretet eredményez s alkalmat ad, hogy az alázatosságot gyakoroljuk és függésünk tudatát fölébreszti.1

Ebben rejlik a zsinat fontossága!

A közös cél elérésén fáradozó lelkipásztoroknak egye- sülniök kell testületileg és szellemileg s kell, hogy »egy szívok és egy lelkűk« legyen, mint volt a jeruzsálemi hívek- nek (a hitközségnek),2 hogy a magas célt egyesült erővel könnyebben elérhessék.

Ez pedig legtermészetesebben s a dolog méltóságának legmegfelelőbben a zsinat útján valósul meg.

Azért gyülekeztek össze már a hajdan-korban, az első keresztény században, az apostolok Jeruzsálemben, hogy az első fölmerült fegyelmi kérdésben közösen határozzák meg a teendőket.

Mert amit egy ember, a maga erejéből, el nem érhet, azt közösen, többen együtt, közös imával, közös erővel, igen célszerűen elérhetik.

Ez pedig, a dolog természete szerint, csak úgy helyes, ha lelki ügyekben csak azok határoznak, akikre Krisztus Urunk a lelki ügyek vezetését bízta, t. i. az egyháziak.

Azért vannak, természetszerűleg, kizárva e tanácskoz- Hiányokból a világiak.

1 Fessler i. mű 21. 1.

־ Apóst. Csel. 4., 32.