Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Bevezető a hatodik évfolyamba
2 célzó cikkek mind nagyobb és nagyobb tért foglalnak el folyóiratomban. Már az az eszme is fölvettetett, hogy az irodalmi téren folytatott eszmecsere mellett s azon felül tanácsos volna szakférfiak országos értekezletét tartani, mely az ügyet a gyakorlati megoldáshoz kö- zelebb juttatná. Oly fontos ez a kérdés, hogy vélemé- nyem szerint minden pap társunk figyelmét felhívja s a buzgóbbak mindegyikét ösztönzi, hogy megoldásának lehető módozataival foglalkozzék. Íme közlönyöm lapjai nyitva állanak minden szives hozzászólásra; vajha hozzájárulnának a cél mielőbbi és minél sikeresebb eléréséhez! A harmadik rovatot, amely a hittudomány ma- gyár nyelvét tárgyalja, valamint a negyediket, mely a szakirodalmat ismerteti, ezúttal is ajánlom buzgó munka- társaim figyelmébe. Szives olvasóimat pedig arra kérem: kegyesked- jenek hűek lenni folyóiratomhoz s számára újabb hive- két is igyekezzenek szerezni. Kell-e hangsúlyoznom, hogy a folyóirat csak akkor éri el célját, ha sokak kezébe jut? Szükséges-e utalnom arra, hogy ily válla- lat fentartása igen sok költségbe kerül ? Ezeket min- denki belátja. De azt talán nem mindenki tudja, hogy úgy ez a közlönyöm, mint a «Bölcseleti Folyóirat» kizárólag megrendelőinek hozzájárulására utalva. A Maecenások kora letűnt. Az irodalmi vállalatok bol- doguljanak ahogy tudnak. Ha szükségletet pótolnak és életrevalók, a maguk erejéből is fenmaradhatnak. Ez a felfogás mutatkozik abban a tényben, hogy szűk- ségesnek látszó vállalatok indítói és fentartói nemcsak hogy önkénytesen megajánlott nagyobb mértékű párto-