Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

807

késén járt kezére ez ügyben Szalay Imre ministeri tanácsos. Nevezett miniszter 1893. évi október hó 16-án keit leiratában a tanács által tudatta a karral azt, hogy közte és• Vaszary Kolozs bibornok, hercegprímás és esztergomi érsek, mint a budapesti középponti papnevelő-intézet főigazgatója közt, egyes- ség jött létre az iránt, hogy Pázmány Péter müvei emez egyetemi kiadásának költségeihez a nevezett intézet, hat éven át, ameddig a kiadás folyni fog, évenkint 1950 frttal járuljon, a költség többi részét az egyetemi nyomda viselvén, amelynek kötelessége a kiadás mennél nagyobb díszéről is gondoskodni: ennélfogva a kiadás ügye most már úgy intézendő, hogy évenkint két-két kötet jelenjen meg, mind a két sorozatból egy-egy, hogy így a hálának ez a nayy emlék- müve hét év alatt, tizennégy kötetben, befejezve készen legyen.

A magyar sorozatnak előttünk fekvő I. kötete, mint fönnebb említettük, Pázmánynak három munkáját foglalja magában. Ezek közöl az első és a harmadik apologetikus jellegű, a középső pedig esztétikus munka, illetve fordítás, vagy hogy épen nem Pázmány-féle kifejezést használjunk: magyarítás. Min- denki tudja, hogy Pázmány, ki maga is ifjúkorában tért csak át a katholikus hitre, a protestantismusnak igazi malleusa volt; ahová ö leütött, ott ép protestáns fej nem maradt. Mint az ügyes vivő fürkésző szemmel lesi, mely oldalról kap- hat támadást és siet azt megelőzni, vagy nemcsak felfogja ^ vágást, de kettőzött mértékben vissza is adja: úgy Pázmány. Folyton résen állott s mihelyt valahol a protestánsok részé- röl valami röpirás, levél vagy könyv jelent meg a katholi- cizmus vagy a kath. hit egyik-másik dogmája ellen, Pázmány nyomban megfelelt rá vagy szóval, vagy levéllel, röpirattal, avagy nagyobbszabású könyvvel és úgy lecsépelte dönthetetlen argumentumaival elleneit, hogy azok mindig kénytelenek voltak elnémulni a roppant tudománynyal egybekötött nagyhevü és vallástszeretó' válaszokra. Ha ezekben a vitairatokban a hang némelykor kissé erős, vagy talán túlerös, ezeket olvas- ván, nem szabad elfelednünk először azt, hogy ama korban még nem voltak az emberek oly válogatósak a szavakban