Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

ר szellemi haladás, az ízlés és gondolat előkelősége, a művelt- ségnek széles alapokra fektetése által a kultúra terén maguk- nak az elsőséget kivívták. A többi kisebb országok, köztük mi magyarok is — mert hiszen azt senkisem tagadhatja, hogy kis ország vagyunk — minden áron a nagy kultur- nemzetekhez hasonlókká akarunk lenni. Lázasan civilizálunk; sietve építünk vasutakat, telegráf- és telefondrótokkal hálóz- zuk be az országot s ami modern intézménye van az utolsó századnak, rohanvást honosítjuk meg nálunk, csakhogy valami- kép ki ne szoruljunk a kulturnemzetek sorából. Ez a törekvés épen nem kicsinylendö és teljes méltány- lást érdemel. Egy van azonban, amiről nem szabad megfeled- keznünk. Valamely népet, országot nem csak a modern vív- mánvok tesznek nagygyá és a kulturnemzet nevére érdé- messé, hanem amellett, vagy inkább első sorban annak a nép- nek nemzeti öntudata, a tudományok mivelése és a szellemi élet virulása. A nemzeti érzés, a tudományok fejlesztése és a szellemi élet, melynek fötényezöje a vallás — ez a három az, mely igazi kultur nemzetté teszi a népeket. Az első nél- kül nincs önálló ország, a második nélkül nem terjedhet a műveltség, a harmadik pedig az együttélés, a béke és a bol- dogulás alapfeltétele. A nemzeti érzés ápolása, a tudományok felvirágoztatása, a szellemi és így a vallásos élet elömozdí- tása tehát egyik fő feladata azoknak, akiknek Magyarorszá- got a kulturnépek sorában fentartani jutott feladatul. A kulturnemzetek nemzeti érzésének, a tudományok iránti tiszteletének, a szellemi élet iránti szeretetének egyik főjél- lemvonása a nagyjai iránti kegyelet, megbecsülése azoknak, akik akár az egyik, akár a másik irányban kiváltak és szol- gálátokat tettek hazájuknak. Szobrokat emel, intézeteket léte- sít, emlékműveket alkot az angol, a francia, a német az ö jeleseinek ép úgy, mint a kisebb nemzetek. Minél nagyobb valamely nemzet és benne a kultúra szeretete, annál inkább él benne a kegyelet a saját nagy férfiai iránt, akik a kultu- rát előbbre vitték. A magyar nemzet magas kulturális fokának az is hatal- más bizonyítéka, hogy mindenkor nagy kegyelettel volt kiváló — 803 ­51*

Next

/
Thumbnails
Contents