Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Huber Lipót: A Szentírás Tárkányi-féle magyar szövegének revisiójához

752

télnék magukat, hanem egészen férfiatlanná tennék (egészen megcsonkítanák) magukat. így fogták föl e helyet sz. Jeromos• Ágoston, Ambrus, aranysz. sz. János és mások. Mi tehát ezek alapján így fordítanák e verset: Vajha egészen férfiatlanná tennék magukat, kik titeket tévedésbe hoznak!

Még nagyobb hibának tartjuk az olyan kihagyásokat. milyen pl. a Kor. I. 13, 12. versében fordul elő, melyet bizony a második «változatlan» kiadásban sem lett volna szabad meg- hagyni. E vers u. i. így hangzik az eredetiben: «B^é-ousv yáp apTS rV saÓTcrpou sv aivíyp.zT(, tots Se 7rpó<7wttov 7rpo; 7tpó<j(07uov,. apex ytyvoW.w sz y.spou;, tots Se s~typcó׳jouat zaíito: 7.71 s—sypcó797׳]v» • Vulg.: «Videmus nunc per speculum in aenigmate: tunc au- tem facie ad faciem. Nunc cognosco ex parte: tunc autem cognoscam sicut et cognitus sum.» S ez a magyarban csak így van visszaadva: «Most tükör által homályban látunk, akkor pedig színről színre; most csak rész szerint ismerek, mint magam vagyok ismeretes.» Hiányzik tehát e versből ez az épen nem fölösleges négy szó : akkor pedig úgy ismerek», (mint magam vagyok ismeretes).

Azt hiszem e néhány — ismétlem — csak úgy vaktá- ban és inkább csak ízelítőül közölt példa is, melyeket azon- ban százzal meg százzal szaporíthatnánk, eléggé igazolja a revisio szükségességét. Hátha még a költői és prófétai köny- veknek, a vallásos költészet e páratlan gyöngyeinek, az ihle- tett szónoklat ezen isteni remekeinek fordítását boncolnók! Igaz ugyan, hogy ez már az egyház hivatalos latin szövegé ben is gyarló, színtelen az eredetihez viszonyítva; pedig a «versio vernacula», az egyház parancsából, annak és nem az. eredetinek alapján készítendő. No de miután az így van, igye- kezziink a Vulgata alapján is, amennyire csak lehetséges, különben visszaadni ama könyvekben a keleti költészet oly- annyira jellemző bájos szépségét, a kifejezések ragyogó pom- páját, az irály feltűnően szép arányát, a szavak zengzetes lejtését s a nyelvezet jelentős rövidségét, tömöttségét. Nagy szó! Elismerjük, hogy az irály mind e szépségeit a fordítás- ban visszatükröztetni, oly fordítást készíteni, mely keleti jel- legzetessége és hűsége mellett, mégis magyaros zamatú legyen,