Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

338 hogy fizetés mellett nemes ifjak is fölvétessenek az intézetbe. Az előkelő olasz családok örömmel küldték gyermekeiket a kollégiumba, akik itt vallásos nevelésben részesültek, gimná- ziumi tanulmányaikat pedig a kitűnő Collegium Romanumban végezték. De így a Germanicum mindinkább elvonatott ere- deti rendeltetésétől, s habár voltak benne most is német theolo- gusok, inkább nemesi konviktushoz, mint papi szemináriumhoz kezdett hasonlítani. XIII. Gergely, a katholikus papnevelés ezen legnagyobb mecénása, teljesen visszaadta a kollégiumot eredeti rendelte- tésének s 100 német papnövendék számára gazdag dotációval a kollégium anyagi helyzetét teljesen biztosította. 1573 oki. 18-án mentek át a növendékek új palotájukba, — e nap má- sodik születésnapja a kollégiumnak, kezdete a kollégium tör- lénetében a 2-ik korszaknak, mely 1600-ig terjed. 1574 végén, karácsony vigiliáján már 130 vörös reve- rendás német klerikus állt a szent-Péter-bazilika előtt, mikor XIII. Gergely a «szent kaput» megnyitva, jubileumot hirdetett. A papnevelés buzgó támogatójának, XIII. Gergelynek figyelmét a magyar egyház szomorú viszonyaira is sikerült ráfordítania egy lelkes magyar jezsuitának, Szántó Istvánnak,1 aki mindent elkövetett, hogy a nagy pápa a magyarok részére is alapítson kollégiumot, — és nem sikertelenül. 1578 március 1-röl van keltezve az Apostolid muneris sollicitudo bulla, mely a magyar kollégium alapító levele s melyben XIII. Gergely a magyar pálosok római templomát és kolostorát adja az új magyar szemináriumnak. Azonban a bulla, — minthogy a pálosok az átadásról mitsem akartak tudni — csak 1579 ápr. elején publikáltaiéit, s ekkor is csak erőszakkal lehetett a pálosoktól az új intézet céljaira elvenni a kolostort. Egyrészt azonban messze volt az új kollégium a Collegium Romanum- tói, ahol a növendékek az előadásokat hallgatták, másrészt csekély dotációja sem biztosíthatott neki nagy jövőt. Ezért mindjárt az alapítás után fölmerült a terv, hogy egyesíttessék 1 V. ö. Fraknói, Egy magyar jezsuita a XVI. században (Kath. Szemle I. évf).

Next

/
Thumbnails
Contents