Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

320

vannak, minthogy más oldalról mind hasonlítanak egymás- hoz, valamennyi hamis. Hogy melyiket kell e két feltevés közül választani: váljon t. i. egyikük absolute igaz, míg a többi csak részben; vagy váljon egy vallásnak sincs jogcíme reá, hogy higyjünk neki — e kérdést a vallások története van hivatva eldönteni. Ez képezi célját és tervezetét a vallás- történeti tanulmányoknak.

A második fejezetben a vallásoknak történetileg biztos legrégibb alakját keresi.

A harmadikban pedig azt kutatja, hogy honnan erednek ezen vallási eszmék a legrégibb korban. A vallási eszméket ismét három osztályba sorozza, aszerint amint kozmogóniai, mythológiai vagy theológiai eredetűek. Az előbbi kettőt külön- féle elméleteikkel később veszi bírálat alá; az utóbbinak ere- detét pedig nyomban tárgyalja kimutatván egyelőre, hogy ezek oly régiek, mint maga a történelem. Majd a vallások eredete kerülvén sorra, a különböző magyarázó elméletekkel foglal- kozik: a fétisismussal, Müller M. henotheismusával, a monot- heismussal stb. Müllerrel ellentétben azon eredményhez jut, hogy a monotheismus az emberiség ösvallása, mely egyszers- mind megadja a kulcsot úgy az animizmus, mint a henot- heizmus keletkezésének magyarázatához, közös forrását képez- vén két annyira eltérő vallásnak.

Miután megállapította, hogy a vallás az égnek ajándéka, ami már kezdetben Isten és emberiség között érintkezést tété- lez föl, áttér egy másik, általa legalább is valószínűnek kije- lentett hypothesis beigazolására, t. i. hogy az érintkezés idők folytán ismétlődhetett, sőt ismétlődnie kellett. A következő:

Negyedik fejezetben tehát kutatja: hogy minő változáso- kon ment át az Isten régi eszméje, melyet a legrégibb vallá- sokban is eléggé felismerhető alakban feltalálunk. Legelőbb az ősi pogánysággal foglalkozik, melynek tárgyalását két részre osztja. Az elsőben a polytheismus különböző fázisainak (egy- szerű polyth., anthropomorphismus, idololatria) alakulása, kifej- lödése és hanyatlásának történetét, (I—IV. c.) a másodikban (V. c.) méltatását, bírálatát adja.

Az ötödik fejezet kelet régi vallásainak reformációját tártál-