Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Irodalmi értesítő
sz. helyök, hol a törvény parancsait teljesíthetnék.» (250. old.), s részemről inkább Haneberghez csatlakoznám, aki úgy véle- kedik, hogy «a húsvéti bárányt Jeruzsálemben magánházakban is lehetett vágni» semhogy azon véleményhez, mintha «a tör- vény csak ezt engedte volna meg, hogy a szent helyen levágott bárányt a magánházakban elkölthessék stb.» Egyrészt e szer- tartás isten alapítása, de másrészt Krisztus Urunk példája úgy hamarjában rám elegendő bizonyíték. Függelékében végül a bálványozásról, a zsidó néppel érintkező népek bálványairól, az eltanult bálványokról szól. Irálya eleven. Müve nagyon sok forrásmunkát ölel fel. Nagyon kellemes olvasmányt nyújthat bárkinek, de főleg az archeo- logia, a népek művelődéstörténete után érdeklődőnek. Grác. Svertsits Domonkos. — :•!17 — A keresztény vallás és a vallások története. írta: de Broglie abbé. A francia eredeti után fordította a Csanádi növendékpapság egyházirodalmi iskolája. Temesvár, 1894. XV. és 458. 1. Ára 2 frt. Franciaország egyik legjelesebb apologétájának kitűnő munkája fekszik előttünk, honi köntösben. Alig van a manap- ság virágzó tudományok között egy is, mely annyira a kor- szerűség jellegét igényelné magának, mint az összehasonlító vallástudomány, a hierologia. Eredetében nem keresztény szel- lemü tudomány, inkább a hitellenes korszellem kedvenc gyér- meke és azon tudományágak közé tartozik, melyek, mint mon- dani szokás, még katholikus keresztségben nem részesültek. A legújabb időben ezen a mulasztáson is segítve lön. A pá- rizsi katholikus tudományos kongressuson az összehasonlító vallástudomány is, épen szerzőnk vezetése mellett külön szak- csoportot alkotott s művelése katholikus részről is mindinkább nagyobb terjedelmet nyer. Úgy tetszik, hogy a román nem- zetek a hitvédelem e terén előbbre vannak nálunk, mint akik honi katholikus irodalomról különben is alig szólhatunk; de