Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
A papképzés ügye hazánkban - VIII. Hahnekamp György: A theologiai tanulmányok reformjához
288 déshez hozzászólani. Ha használhatót mondottam, nem az én érdemem: ha pedig használhatatlan és kivihetetlen a terve- zetem úgy egészében, mint részeiben, annyit koncedáljanak, hogy jóakarat Íratta velem. Tán vittem be új s eddig nem vitatott szempontokat is a diskussió terére, és alkalmat szol- gáltattam, hogy hozzáértőbbek és szakavatottabbak eldönthes- sék a kérdést. Egyebekben az a jelszavam, mit e folyóirat jeles szerkesztője szokott hangoztatni: Győzzön ami jobb! Kozcíry Gyula. VIII. A theologiai tanulmányok reformjához. A «Hittudományi Folyóirat» érdemes szerkesztője, dr. Kiss János úr, napirendre hozta a theologiai tanulmányok kérdé- sét. Tekintve korunk szükségleteit, tekintve egyes disciplinák haladását, mit kellene az eddigiekből megtartani, mennyiben rajtuk változtatni, mi újat a tantervbe fölvenni, a kurzusok száma nem volna-e megtoldandó ? — ilyenek a felhozott kér- dések. Nagyszerű a törekvés! Zsinatok, pápák, püspökök, kiváló tudósok máskor is s minden időben ügyeltek arra, mint kell- jen az egyház fiatal papjait az isteni tudományban kiképezni. * Még hangzik füleinkben XIII. Leó pápa encyklikája a Szentírásra vonatkozó tanulmányokról; azt sem felejtettük el, melyet annak idején közrebocsátott a bölcseleti disciplinákról. Ha ezúttal a dologhoz mi is szólunk, nem azért teszszük, mintha e téren valamelyes tekintélyt akarnánk képviselni, több mint 30 éves tapasztalásunkról sem akarunk megemlékezni: csak adattal akarunk szolgálni, másutt miként vannak e tekin- tetben. Az éjszakamerikai egyház sok tekintetben régóta magára vonta a régi világ figyelmét. Ott sok dolog in fieri van; friss szellő mozgatja a levegőt. A praktikus amerikai természet az egyházi téren sem tagadja meg magát. Az eredmény e mellett bámulatos. Alig száz éve, hogy az első püspöki széket föl- állították Baltimoreban, s azóta az Egyesült-Állrmok területén talán 100 püspökség is alakult; a püspökök sűrűén találkoz-