Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
A papképzés ügye hazánkban - V. Kováts Sándor: Hozzászólás a theologiai oktatás reformjához
275 és így saját szemináriumára nézve a belátása szerinti hasznos és szükséges részletes intézkedéseket megtenni, a szükséges reformokat eszközölni. A t. szerkesztő úr felemlíti azt is, hogy már «más fontos ügyekben is találkozott azzal a téves felfogással, mintha vala- mely újítás ügyét csak az tárgyalhatná, aki annak életbeléptetésére jogosítva van.» Ez egyszerűen copf, az ilyen ember veszedel- mes betegségben szenved, alattvalói bürokratikus gondol ko- zásban, ami ép oly veszedelmes, sőt veszedelmesebb, mint az elöljárói bürokratismus; annak nem ajánlhatunk egyebet (mert nyilván még eddig nem tanult a történelemből e pontra nézve semmit) mint azt, hogy olvasta Brunner Sebestyén életraj- zát1 és a virágzó egyházi bürokratismus korára vonatkozó müveit. Azért én azt, hogy föpásztoraink rossz néven veszik, s az ö intézkedési körükbe való illetéktelen beavatkozásnak tekintik a kívánatos, vagy szükségesnek mutatkozó reformok- nak az arra hivatott emberek részéröli megbeszélést, én azt nemcsak lehetetlennek tartom, de azt hiszem, aki ezt véli, az határozottan megsérti a nmgu püspöki kart; mert szűk látkörü bürokratizmusról vádolja azt, holott ez egyenes ellentétben áll az egyházjogi administratio elveivel és szellemével. Külön- ben is a megbeszélés, tervezet-kidolgozás még koránt sem intézkedés. Hogy vehetnék föpásztoraink rossz néven azt, hogy mi, kiket a papnevendékek kiképeztetésével megbíztak, hivatá- sunknak élünk, a papképzés célját és eszközeit, múltját, jelenét és jövőjét tanulmányozzuk, az adott schemával kényelmesen be nem érjük, hanem az elkerülhetetlenül szükséges javításon törjük a fejünket, a szükséges reform megvalósíthatásának útjait kikutatjuk és egyengetjük. Végül csak felemlítem, hogy a kánonjog szellemével nemhogy ellenkeznék, de a legfőbb fórumoknál egyenesen intézményessé van téve a szakértők véleményadása, pl. minden végzett theologiis ismeri a consul- torok szerepét a Congregatiokban és a theologusok és cano- nisták szerepét az egyetemes és nemzeti zsinatok mellett. Lehet, hogy azt is mondja valaki: ugyan kit képviselnek 1 Scheicher, Ein Kapitel aus Österreichs neuester Zeit u. Kirchen- geschichte. Wien, 1890. 18*
