Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

190 váltója, Jézus Krisztus, megalapítván azon hitet, mely a gono- szokat az igazságra vezeti, a holtakat pedig életre ébreszti, az apostolokat tanítása erejével és csodatételeinek hatalmával azon hitigazságra oktatta, hogy ugyanazon Krisztus, az Isten- nek Egyszülötte s egyúttal emberfia. Mert egyik, a másik nélkül mit sem használt az üdvös- ségre: egyenlő veszélyes is volt, akár Jézus Krisztust csupán Istennek tartsuk emberi természet nélkül, akár pedig csupán embernek higyjük isteni természet kizárásával, mert mind a kettőt együtt kell vallanunk: mert istenségében embersége, emberségében istensége lakik. Ezen hitigazság üdvös megerö- sítése végett kérdezé az Űr apostolait, hogy másoknak róla való vélekedését mellőzve, mondanák meg, mit hisznek és val- lanak ők felöle? Ekkor Péter apostol a mennyei Atyai által sugaltatva, felül emelkedik az emberi érzékek tanúságán, lelki szemeivel Jézusban az élő Isten fiát látja és istensége dicsőségéről nyílt vallomást tesz : mert nem kizárólag a test és vér jelenségeit nézte. Jézusnak annyira megtetszett Péter ezen hitének ma- gasztossága, hogy öt boldognak nevezve, a szikla erős szi- lárdságával ruházza fel: erre alapítja egyházát, hogy ellen- álljon a pokol hatalmának és a halál törvényének: és nem lesznek ezentúl kérdések, a melyek más megoldást vagy meg- kötést találnak az égben, mint a melyek Péter akarati elha- tarozásának folyományai. Szeretett híveim! miután Péter ily magasztosan gondolkozott Jézus istenségéről, ez öt emberi tér- mészetének titka felöl is ki akarta tanítani: nehogy az após- tol ezen magasztos hite az emberi természet felvételét a szén- védésre képtelen Isten méltóságával összeegyezhetetlennek mondja: nehogy azt vélje, hogy az emberi természet, melyet Krisztus magára öltött már most, és annyira meg van di- csöítve, hogy sem szenvedés elviselése nem képes, sem meg- halni nem tud. Ezért mondotta neki az Űr: felmegyek Jeru- zsálembe, hol az írástudóktól, a nép véneitől és a papi feje- delmektöl sokat kell majd szenvednem, sőt meg is ölnek, de harmadnapra feltámadok: mert Péter, ki az Isten által felvi- lágosítva, az Isten fiáról csak az imént tett hévteljes vallo- mást, ennek következtében még mindig fel volt lelkileg he-

Next

/
Thumbnails
Contents