Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Hazai r. kath. főiskoláink tanrendjei
3-ad és 4-ed éveseknél-. 1. Lelkipásztor kodástan. Tanítja: Dr. Gaál Sándor. Tank e Dr. Schuch. 2. Jus canonicum. Tanítja: Schiefer István. Tank: Dr. Kopsz. «Jus canonicum» Mindkét tárgy heti 8—8 órában adatik elő. A második félévben a tananyag tárgyalásának folytatása. A studium biblicumnál a 2-ik félévben egyes szentirási fejezetek magyarázata vétetik fel kapcsolatosan az introductióval. Minden évben kétszer minden növendék próba-szónokla- tot tart. Az 1-sö és 2-od évesek kijelölt szónoki beszédek egyes részeit tanulják be és mondják el. A fösuly ezeknél a jó előadás begyakorlására van fektetve. A 3. és 4. évesek maguk készítenek beszédeket a lelkipásztorkodástan tanárán k vezetése mellett ugyancsak ezen tanár által kijelölt tételekről. Ezen próba-szónoklatok a m. püspök ö méltósága, az elüljáróság és szaktanár, valamint a növendékpapság jelenlétében tartatnak. Végül még megjegyezvén azt, hogy a 3. és 4. évesek heti egy órában népszerű egészségtani előadásokat is hallgatnak, melyeket dr. Szamborszky Lajos orvos ur tart, azzal az óhajtással zárom be rövid tudósításomat, bárcsak minél előbb koronázná siker azon törekvéseket, melyek a papnevelésuek minél teljesebbé tételére irányulnak! ,, (Közli: Dr. Tóth Jószef.) 9. Váczi hittani intézet. Még nem érkezett értesítés. 10. Veszprémi hittani intézet. Még nem érkezett értesítés. 11. Eperjesi hittani intézet. Nem érkezett értesítés. 12. Ungvári hittani intézet; munkácsi egyházmegye. Nem érkezett értesítés. 13. Kalocsai hittani intézet. A keret, melyben a tanítás történik, ugyanaz, mint a legtöbb hazai semináriumban. A hallgatók két tanfolyamra vannak beosztva.