Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban

Plátó tovább megy és számos érvet hoz fel a lélek halhatatlansága mellett. Lássunk közülük néhányat. Ha sohasem láttunk volna embert meghalni, a test romlandóságára biztossággal következtethetnénk az érzéki világgal való rokonságából: épen ily módon, ismerve az igaznak, szépnek, jónak eszméit, s tudva, hogy ezek öröklétüek, szükségképen halhatatlannak kell a lelket tartanunk, mert az emberi lélek amaz isteni eszmékkel rokon természetű.

Minden lénynek romlását csak valamely természetével ellenkező rossz idézheti elő. Ámde a lélek természetével csakis a bűn ellenkezik és mint könnyen belátható, ez sem képes a lelket léte szerint lerontani, hanem csakis azon természetes szépségétől fosztja azt meg, melylyel az istenség teremtette, azért a lélek magában véve halhatatlannak tartandó.

Plátó és a többi filozófusok világos tanítása dacára akadtak ugyan a későbbi korban is olyanok, kik, mint pl.: az epikureusok, a lélek halhatatlanságát tagadták, azonban megokulásuk oly gyerekes volt, hogy Cicero méltó bosszúsággal jegyzi meg reá: «Tota res (icta est pueriliter.»

A keresztény kor bekövetkeztével egyházi íróink és szentatyáink csaknem kivétel nélkül síkra szállottak ez igazság védelmére, bol a positiv vallás, hol a bölcselet fegyvereit alkalmazva. Ott látjuk soraikban Tertulliánt, Kelement, Origenest, sz. Ágostont, sz. Jeromost. Origenes az isteni jóság kinyilatkoztatását nem tartaná teljesnek, ha ö jótéteményeit az eszes lényekkel örökké nem éreztetné. Tertullián a természetnek halhatatlanságot hirdető szavát nem tudná megmagyarázni, ha ez az eszme költött volna. Legnagyobb készültséggel és hévvel védelmezi a lélek halhatatlanságát sz. Ágoston, érveit azonban, mivel többnyire platonikus színezetűek, elhagyván, rátérünk a sz. Tamáséra, melyek ma is a leghasználatosabbak. «Azt kell mondanunk — így szól — hogy az eszes lélek állománya romolhatatlan. Mert. ha romlandó, vagy természeténei fogva, vagy esetleg olyan. Természeténél fogva romlandónak nem mondhatjuk, ha csak föl nem teszszük. hogy oly anyagból és alakból van összetéve, melyek ellentétességet foglalnak magukban; ez pedig nem áll, ha csak azt nem akarjuk mon— 65íi —