Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban

mely majd sima, mint a tükör, majd pedig óriási hullámokat ver föl, ha orkán rohan át széles téréin; egyik percben az ég tiszta derűjével mosolyog a külvilág felé, a másikban már a gondok komor felhői borítják el s indulatok és szenvedélyek viharai törik meg óhajtott csendjét. S mennyi külső és al'anyi tényezőktől függenek e változások! Mily oktalan, mily szeszélyes a szív az ő vonzalmában és gyűlöletében! Es ez a változó, oktalan, szeszélyes szív volna az egy, örök és változha- tatlan igazságnak kritériuma? De menjünk tovább. Az igazságnak lényeges tulajdona az, hogy amint fönséges alakja megjelenik, a lélek azonnal a legkészségesebben meghódol előtte. Gyakran ugyan nem fedi fátyol isteni arcát s így azonnal felismerhető, de ha elburkoltan jelenik meg, vagy az elfogultság homályos szemüvegén nézzük, akkor védőinek az érvek világosságát kell -körülötte árasztaniok. hogy öt észrevévén. előtte meghajoljunk. De honnan fogja venni a szív az érveket, hogy meggyőződéseinek tárgyát teljes világításba állíthassa elénk, ha önmagának sem tud számot adni arról, hogy mi bírta rá annak elfogadására? Ilyen érvekkel csakis az ész rendelkezik.

A traditionalisms hamisságának bebizonyítására számos érvet szokás felhozni, mi itt azokat elhagyjuk s csupán azt kérdezzük, hogy, ha traditio az ős kinyilatkoztatásban kapott igazságok csalhatatlan őre, honnan van az, hogy a pogány népek ezreinél a legfőbb vallási igazságra nézve egészen eltérő, sőt akárhányszor homlokegyenest ellenkező állításra találunk, pedig vallástánaikat ők is csak traditióból merítették, továbbá, hogy fogjuk a traditióból bebizonyítani Isten egységét, holott csaknem az egész emberiség számos istenben hitt? így vet számot az egyház az ész erejével, így jelöli ki a két végső határt, melyek között mint saját birodalmában bizton röpködhet föl és alá. Míg egyrészről megóvja öt attól, hogy képességeit túlbecsülvén, reá nézve megfejthetetlen kérdésekre pazarolja erejét, addig más részről teljes erejéből küzd azok ellen, kik az ész jogait tagadják. Mindazonáltal e határok között is megmérhetetlen az ész működési tere. Nyitva, tárva áll előtte az egész teremtett világ, kifürkészheti és megismerheti annak egyes tárgyait és tüneményeit, kutathat a bennük feltalálható