Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Bita Dezső: A keresztény hitöszeg fejlődése
45 nem mindmegannyi termékeny magvak, az emberi értelem pedig az ily igazságok elfogadásában nem csupán szenvedö- leg viseli magát, hanem inkább többé-kevésbbé termékeny föld gyanánt szolgál az elfogadott magvak művelésére, különösen, ha hozzájárul a természetfölötti napnak, azaz a Szent- léleknek világossága s melege, az ily kinyilatkoztatott termékeny igazságok az egész értelmi és erkölcsi, belső és külső életet kovász gyanánt áthatják,1 és így viszonyban vannak mindenkor szükségleteivel, ellenkezésben állanak a legkülönbözőbb tévelyekkel, amelyeket az emberi gyengeség vagy rosz- szaság kieszelt; amiből önként következik az, hogy sem nem történt, sem erkölcsileg nem is történhetett, hogy az egyes hitágazatok mindazon tekintetek szerint és szempontokból kifejtve adassanak elő, s kifejeztessenek az apostolok által. Ez annál kevésbbé volt szükséges, minthogy a hittárgyaknak a minden korszak szükségeihez alkalmazott kellő magyarázata végett egyúttal az igazság kegyelme, a csalatkozhatatlanság is, Krisztus Urunk Ígérete s intézkedéséből átbocsáttatott az apostolok utódaira. Azért lehetséges is volt és lesz is, hogy az apostoli tanításban elöadassanak olyatén általánosak, amelyek magokban foglalják azokat a részleteseket, melyeket idővel, midőn kétségek támadnak, az egyház tanító hatósága kifejt. így elég volt általában kifejtve előadni a tant a kegyelem szükségességéről minden üdvös jó cselekedetre, hogy azután a pelagi- ánusok ellen annak szükségességét a hit kezdetére elhatározza. Szintén foglaltathattak a kinyilatkoztatásban oly összetett tanítások, melyekből azután ki kellett fejteni a részeket mint alkotó elemeket, így Krisztus Isten és ember, ezen igazságból a szükség fölmerültével sokat el lehetett azután határozni mindakét természetről, ilyen Péternek mint az egyház látható alapjának s egységközpontjának isteni hatalma, amely- • bői később több jogot s hatalmat kellett kifejteni, hogy részletezve tüzetesen érthesse minden katholikus. Krisztus Úrunk ugyanis az ö helytartójának hatalmát s jogait e földön általános 1 1 Mát. 10. 33.