Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

XIII. Leó körlevele a bibliai tudományok művelése tárgyában

lelettel és kegyelettel nyúljanak; mert senkinek sem nyílik meg azok üdvös értelme, ha ki félre nem teszi a földi tudós gőgjét s nem lángol annak a bölcseségnek szeretetétöl, amely felülről jő. S a mely értelem ennek a bölcseségnek ízét már megérezte, világosságot s erőt merítvén belőle, csodálatos éles­látással ismerendi fel s kerüli el az emberi hamis tudós for­télyait, hasznos gyümölcseit is csak ez ismeri fel s értékesíti az örökkévalóság számára: s így az ember lelke föllángolván az erény és az isteni szeretet leikétől áthatva elmondhatja: Boldogok, a kik vizsgálják az ő bizonyságait és egész szivük­ből keresik öt.1 Most pedig bízva az isteni segedelemben s a ti lelkipász­tori buzgalmatokban, a mennyei kegyelmek zálogául, s kiváló szeretetünk jeléül nektek mindnyájatoknak az összes papság­nak s minden híveknek szívünk mélyéből adjuk az Urban apostoli áldásunkat. Adatott Rómában szent Péternél, 1893. évi november 18-án, pápaságunk tizenhatodik évében. 1 Zs. 118, 3. XIII. Leó pápa. Gyulafehérvár. Fordította: Forster János.

Next

/
Thumbnails
Contents