Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Franciscy Lajos: A liberalismus szabadságainak viszonya a természeti joghoz
396 az Istent és ne tisztelje, ha nem tetszik. Ezt nem a természetes lelkiismeret kívánja, hanem az önérdek által hajtott szenvedély és a szenvedély állal izgatott önérdek. Lehet ugyan a vallási lelkiismeret is téves, de egész tévedése csak abban állhat, hogy az embert ragaszkodásra ösztönzi azon vallás iránt, melyben született, nevelkedett és melynek jóságáról a kétely minden gondolata nélkül meg van győződve. Ezt a lelkiismeretet nem veti meg az egyház, hanem meggyőzni iparkodik azt az isteni tanítás eszközeivel, meghódítani türelemmel, szelídséggel és szeretettel. És az ily lelkiismeret, a történelem tanúsága szerint, nem is gördít leküzdhetetlen akadályokat az igaz vallás terjesztése elé, mert hiszen a népek megtérésük, és az eretnekek az egyház kebelébe való visszatérésök előtt téves lelkiismeretben éltek, s ennek dacára, az egyház hithirdetöinek és tanítóinak működését siker koszorúzta. De a féktelen szenvedélyre, mely a vallásszabadság hamis ideálját kergeti, nem lehet hatni a tanítás eszközeivel. Azt csak a teljes romlás érzete győzheti meg akkor, mikor már lehetetlen menekülnie a hitetlenség örvényéből. Mindezen szabadságok megvitatása után arra a következtetésre jut a körlevél, hogy az említett szabadságokat, «mint megannyi természeti jogot, követelni, védelmezni s engedélyezni semmikép sem szabad».1 Vétkeznek tehát az államférfiak, a törvényhozók és mindazok, akik e szabadságokért küzdenek és azokat törvénybe iktatják. Vétkeznek Isten ellen, aki a vallás, az erkölcs és az igazság törvényeit nem tette függővé az emberek kénye-kedvétől, vagy az alkalmazkodás érdekeitől; vétenek a társadalom ellen is, melyet törvényes korlátokat nem tűrő szabadság által nem lehet boldogítani. Minthogy azonban a parlamenti rendszerből kifolyó küzdelmek gyakran oly áramlatokat hoznak a polgári élet mezejére, melyeknek a legigazságosabb törvényhozók sem képesek ellentállni: ilyen esetben meg lehet tűrni e szabadságokat, de mindenáron vigyázni kell, nehogy féktelenséggé és szabadossággá fajuljanak. A szólás1. h. 302. 1.
