Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Franciscy Lajos: A liberalismus szabadságainak viszonya a természeti joghoz
388 és a külső vallásgyakorlat engedélyének megtagadásával — amíg ezek számbavehetö testületet nem alapítanak. E számba- vehetöség megítélésénél irányadóul szolgálhat az új vallás követőinek száma és társadalmi állása együttvéve. Ilyen zsinór- mértéket okvetetlenül kell megállapítanunk, különben a szekták szaporodása, még azoké is, melyek államellenes tanokat nem vallanak, a képtelenségig mehetne. Annak a megokolása, miért kívánunk a tiszta katholikus államoktól nagyobb mértékű erélyt és szigorúbb ellenállást, a tényleges helyzetben bírja alapját. A vallási egység sérthetetlensége oly kincs és oly nagy érdek, amelyért a lehetséges módok és áldozatok sohasem lehetnek drágák. A kötelesség is, megvédeni és épen fenlartani ez egységet, oly nagy és szent, mely a hatalmat az erőfeszítés legszélsőbb határáig menő küzdelemre kényszeríti. De ahol a hitközség már meg van bolygatva, ott az állam inkább az egyházakra bízza az ellenállást, maga pedig, ha az egyházak nem képesek megakadályozni híveik szétforgácsoltatását, enged az új felekezet meghonosítására irányuló, tömegesebben jelentkező és sokszor a társadalmi állás tekintélyével is istápolt hajlandóságnak. 2. A szólás- és sajtószabadság. A vallásszabadságról mondott tanokban és elméletekben, mintegy a csirájok van letéve azon elveknek, melyek szerint a szólás- és sajtószabadságot, úgyszintén a liberalismus többi szabadságait megítélnünk kell. E helyen a körlevél első tételéből indulhatunk ki. «A szólás-és sajtószabadság, ha nem mérsékeltetik, s teljesen korláttalan marad, jogos nem lehet. A jog ugyanis erkölcsi képesség, már pedig esztelenség azt hinni, hogy ezen erkölcsi képesség az igazságot és hazugságot, a? erényt s a bűnt egyaránt megillethetné».1 A jog erkölcsi képesség, annak, ami valami címen hozzánk tartozik, megcselekvésére, bírására, vagy követelésére. Ez a jog meghatározása cselekvő értelemben. Szenvedő értelemben a jog erkölcsi képesség, annak, amit követelnek, megtevésére, vagy annak, amit tiltanak, elhagyására. A jog tehát szenvedő 1 J. h. 306. 1.
