Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Franciscy Lajos: A liberalismus szabadságainak viszonya a természeti joghoz
369 nyolc voltak a tudás rengeteg birodalmában. Abból ami tudható, hasonlíthatatlanul többet nem tudtak, mint tudtak. És ha pan- theistikus álláspontra helyezkednénk, ha az egyetemes világszellemben keresnök a tudás teljességét, vájjon meglelnök-e ? Feleletül kapjuk a századok haladását. Ez az emberi tudás korlátoltságának kiáltó szava. Üj vívmányok születnek az idők méhében, új ismeretek kerülnek fölszínre az emberi szellem mélységes bányáiból, miközben a régi világ tudomány-birtoka feledésbe megy, kincsei szétszóródnak az emésztő idő sivatagjain. Az új kultúra eltemeti a régit, a jelen a multat. Nem jut hatunk egyszerre mindannak birtokába, amit az emberi ész szült, amiért emberi akaraterő és tehetség izzadt, fáradott. S ha sietnek is a jelen mentő kezei megóvni a pusztulástól a múltat: romokra találnak, töredékekre és foszlányokra, melyekből, legyenek bár becsesek, a letűnt civilizáció és műveltség teljesen hü képét megalkotni lehetetlen. Ilyen gyenge az az egyetemes világszellem, ha az a feladat jut osztályrészéül, hogy a tudás birodalmának határait átkarolja. A positivismus haladás-elvénél is hiába keresünk menekvést. »Az emberiség, mely századokon keresztül előre halad», mondja Littré, s positivismus második atyja, «az egymásra következő nemzedékek értelmi és erkölcsi kincseinek őrzője, melynek anyai oltalma alatt, fajról fajra emelkedve, állandóan magasabb tökéletesség után törekszünk».1 Tehát az emberiség a tökéletesség után való törekvés eszmeképe. Nem a kereszténység Istenembere, hanem a föld rögén nyüzsgő, izzadó emberiség. De mivel az emberiség még nem emelkedett fel az értelmi, anyagi és erkölcsi tökéletesség legmagasabb fokára, mi sem szükségesebb, mint a haladást határ nélkülinek hirdetni. «Ezt az eszmeképet», olvassuk ugyancsak Littrénél, «a tudomány és a nevelés által kell megismernünk, a vallás által szeretnünk, a szép- művészetek által szebbé tennünk, az ipar által gazdagítanunk, így kell annak uralkodnia egész lényünk, egyéni, házi és társadalmi életünk felett.»1 2 1 Conservation, Revolution, Positivisme, 2. ed. Paris 1879., 395. 1. 2 U. o. 409. 1. •Hittudományi Folyóirat» 1894. 24
