Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Irodalmi értesítő
IV. IRODALMI ÉRTESÍTŐ. Szerény nézetek egyházi szónoklatunk jelen állásáról. Közli Babik József. Eger, 1893. Ára 60 kr. Mióta a Hittudományi Folyóirat az egyházi beszéd elméletének művelésére rovatot nyitott s azt állandóan íönn is íartja, azóta a katholikus hittudomány e szaka iránt az érdeklődés fokozódik, a hozzászólások szaporodnak, nem egyedül ugyanezen folyóirat egyes rovataiban, hanem a jeles Havi Közlönyben is. Ezen kereteken kívül önálló műben, az első hozzászólást Babik munkájában lehet üdvözölnünk. Szívesen üdvözöljük is ezen sokoldalú írót e téren, mint a várva-várt tavasz kezdetét jelző első fecskét szokás örömmel fogadni. Eszméit e tárgy körül Bevezetéssel kezdi, tizennégy fejezőiben kifejti és Befejezéssel végzi. Tárgymutatója nincs, mi a tájékozást megnehezíti. Bevezetésében előadja az emberi élő szó hatalmát az elmére, szívre és akaratra, s a profán szónoklat rövid jelzése után áttér az Isten szavának befolyására, melyet az emberre gyakorolt az ös kinyilatkoztatástól kezdve máig. Az 1—3. fejezetekben történeti rendben szól a magyar kath. egyházi beszéd múltjáról napjainkig. A megjelent egyházi beszédek rövid jelzésén kívül kiterjeszti itt figyelmét arra is,