Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

XIII. Leó körlevele a bibliai tudományok művelése tárgyában

24 tanítási módjának mestere és szószólója, a hittani tudományok fejedelme: aquinói szent Tamás,1 aki a keresztény hittudo­mányok helyesen felfogott természetéből indulva ki, abban is oktatást adott, hogyan védelmezheti meg a kath. hittudós saját elveit, ha kik netán megtámadnák: «Ha az ellenfél elfogad valamit abból, ami az isteni kinyilatkoztatásban van, úgy ér­velünk, mint a hogy a Szentírás tekintélyére hivatkozva az eretnekekkel szoktunk vitatkozni, vagy mint ahogy egyik hit- ágazattal érvelünk azok ellen, akik egy másikat fogadnak. Ha pedig ellenfelünk semmit se hisz abból, ami istenileg ki van nyilatkoztatva, nincs helyén többé, hogy a hitigazságokat ér­vekkel bizonyítsuk, hanem meg kell dönteni azokat az okokat, amiket netán felhoz a hit ellen.» 1 2 Gondoskodni kell arról is, hogy az ifjak a szentírási tanul­mányokhoz kellő és szilárd készülettel járuljanak, nehogy meg­hiúsuljon a beléjük vetett remény, vagy ami még rosszabb lenne, nehogy vigyázatlanul a tévely veszedelmébe kerüljenek, félrevezettetvén a rationalisták fogásai s tudományos készült­ségük hamis látszata által. Jól felkészülve pedig akkor lesznek, ha az általunk előírt úton haladva, a bölcselet és a szent hittan tanulmányozását ugyanazon szent Tamás nyomán buzgó lélekkel mívelendik úgy, hogy annak szellemébe teljesen be­hatoljanak. Így fognak helyesen eljárni, ha úgy a Szentírás tanulmányozásában, mint a szent hittannak ú. n. pozitív ré­szében egyaránt serény igyekezettel törnek előre. A katholikus tant a Szentírás helyes és szorgos magya­rázata által bizonyítani, kifejteni, megvilágítani mindenesetre nagy dolog; de még mindig hátra van az a nem kisebb fon­tosságú és nagy fáradsággal járó része a munkának, hogy magának a Szentírásnak tekintélye minél hathatósabban be- igazoltassék. Amit a maga teljességében és mindenre kiterje- döleg máskép elérni lehetetlen, mint az Egyház saját élő ta­nítói tekintélye által; mert az Egyház egymagában csodálatos elterjedtsége, kiváló szentsége, minden jóval való kimeríthetetlen 1 Summ. Th. p. 1. g. 1. 5. ad. 2 2 U. o. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents