Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Szalay Hubert: Korszerű megjegyzések a szentségek megvonásának kötelezettségéről
Krisztus óta tehát a keresztény erkölcsi törvénynek az emberiséget kötelező erejénél fogva a többnejüség ép úgy tiltott és semmis dolog, miként már az emberi nem első korától kezdve is tiltott és semmis volt a több férj üség (polyandria) természeti s isteni törvénynél fogva. A kath. Anyaszentegyház a házasság szentségének egységét tanításban és gyakorlatban mindig is hirdette. Ezt «tanították az ősi szentatyák, a zsinatok és az egyetemes Egyház hagyománya (Trid. sess. XXIV. in pr.)» 1 Ami a tanítást illeti, világosan szól a trienti sz. zsinat: «Aki azt állítja, hogy szabad a keresztényeknek egyszerre több feleséggel bírni, s hogy ez semmi isteni törvény által nincs tiltva, átok alatt legyen».1 2 Ha tehát valaki ezen tannal ellenkezőt állít, hitét már megtagadta s kiközösítés alá esett. Ami pedig az egyházi gyakorlatban nyilvánuló tant illeti, elég utalnunk a fennálló házassági kötelék okfejéböl származó érvénytelenítő akadályra. Annak megítélésénél, hogy a polgári házasság a házasság egységét az elvek végkövetkezményciben csakugyan tagadja, nem szabad magunkat tévútra vezettetnünk azon eljárástól, melylyel talán a polgári házassági intézkedések az egyes államokban tiltják a bigámiát még akkor is, ha az előbbi házasság szintén polgári volt. Tudva van, hogy a természeti törvénynyel ellenkező ilyen tettet formálisan helybenhagyni s ahhoz közreműködést biztosítani, oly tapintatlanul s nyíltan kimutatott rosszlelküség volna, mely első tekintetre visszariasztaná az ügy legbuzgóbb pártolóit is. Nem borzadna-e meg bárki is, ha a törvény vagy javaslatok nyíltan így szólnának : «a bigamia megengedett dolog»?! — Van erre ügyesebb, finomabb eljárás is! Az ügy pártolóit mindenképen meg kell tartani, s ezért a polgári házasság nem azt mondja, hogy házassági szerződés olyanok között is jöhet 1 Leo XIII. Encycl. «Arcanum» pag. 13. 2 «Si quis dixerit, licere Christianis plures simul habere uxores, et hoc nulla lege divina esse prohibitum, anathema sit.» Trid. sess. 24, can. 2. «Hittudományi Folyóirat» 1894. 17
