Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

116 sem. hanem a szolgája iránt mutatott jócselekedetért szándé­kozta az özvegyet megáldani. Ekként az Űr, ki tulajdonába jött s kit övéi be nem fogadtak, mint vándor részesült vendégszerető fogadtatásban; és valakik befogadták őt, azokat Isten fiaivá avatta; a szolgákat fiákká avatta és szabadokká tette; kiváltotta a foglyokat s öröksé­gének részeseivé tette. Ne mondja azért senki közületek : óh mily boldogok azok, kik méltók voltak az Urat házukba be­fogadni ! Ne bánkódjál, ne zúgolódjál, hogy oly időben szület­tél, midőn az Urat már nem láthatod emberi testben. Nem vonta el tőled megvendégelésének kegyelmét. Amit a legkisebb - nek — így szól — enyéim közül tesztek, azt nekem teszitekA Miként Mózes felmagasztalta a kígyót a pusztában, úgy kell felmagasztaltatnia az ember fiának is; mi ez a felmagasztalt kígyó? Az Űr halála a keresztfán. Mivel a kígyótól eredeti a halál, a kígyó jelképezte a halált. Halálos a kígyó marása, életszerzö az Úr halála. Rátekintettek a kígyóra, hogy ne árthasson a kígyó. Mit jelent ez? Feltekintünk a halálra, ogy ne árthasson a halál. De kinek halála ? Az élet halála ? Nemde élet a Krisztus? És mégis meghalt Krisztus. Azért, kedves testvéreim, hogy a bűnből kigyógyuljunk, tekintsünk a fel­feszített Krisztusra .... Valamint azok, kik a felmagasztalt kígyó képére tekintettek, azok nem vesztek el a kigyók mará­saitól : úgy azok is, kik hittel tekintenek Krisztus halálára, meggyógyulnak a bűnök sebeiből. Azok ugyan a halálból e földi élet számára mentettek meg; ez pedig azt mondja, hogy örök életük legyen. Ez a különbség a jelkép és valóság között; a jelkép csak földi életet adott, a jelzett valóság ellenben örök életet biztosít.1 2 Végül meghatóvá teszi beszédeit, midőn a tanulságot, az intést, vagy a dogma, vagy az erkölcsi igazságról szóló taní­tásaihoz nyomban hozzáfűzi: Szeretteim ! ha Üdvözítőnk nem a mi testünkben győzte meg az ördögöt, akkor csak önmagát gyakorolta, de nem aratott diadalt a mi számunkra. Ha nem 1 Sermo 26. de Verbis Domini. 2 Tractatus in C. 3. Joannis.

Next

/
Thumbnails
Contents