Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Kiss János: Nehány szó az intentiók kezeléséről
797 nincsenek, s javadalmuk is gyenge pénzbeli áldozat nélkül hasznos és szükséges irodalmi termékek birtokába jutnak? 3. Vagy nem ajánló egy tapasztalat-e az, hogy némely hasznos egyházi irodalmi vállalat, mely intentiók kezelése nélkül fenn nem állhatna, azzal fennáll? Nevezetesen hazánkban több vállalatot lehetne említeni, így: Bölcseleti Folyóirat, Hit- tudományi Folyóirat, stb., melyek intentiók kezelése nélkül fenn nem állhatnának, mert annyi pénzes megrendelőjük nincs, amennyi elég volna az illető vállalatok fentartására. A Mae- cenások ideje lejáróban van, ma minden irodalmi vállalatnak megrendelőitől kell megnyernie a kiállítás összes költségeit. Azt se vegye senki rossz néven, hogy az intentiókat kezelő egyházi könyvkiadónak a kiadvány költségeinek törlesztése után esetleg fölöslege, más szóval tiszta jövedelme marad; mondom esetleg, mert ez nem mindig történik. De ha még is történik, ez nem baj, sőt örvendetes tény. És ugyan miért? Nem azért, mert «dignus est operarius mércédé sua» ; nem ezért mondom, legalább legtöbbször nem, mert az egyházi könyvszerzőnek vagy kiadónak rendesen más elöbbrevaló működési köre is van, amelyre csakugyan alkalmazandó a dignus est operarius mércédé sua. Az irodalmi működésnél fenmaradt fölösleget azért mondom örvendetesnek, mert csak az adja meg a kiadónak a szükséges lelki nyugalmat: csak az menti meg öt a folytonos aggódástól, hogy hátha belebukik, hátha adósságai maradnak: csak az teszi lehetővé a vállalat felvirágoztatását; csak az adja meg a terjesztéshez szükséges eszközöket; csak az bátoríthat újabb vállalkozásra stb. Mert ismétlem, ma minden irodalmi vállalatnak megrendelőitől kell megnyernie a fennállására és fejlődésére szükséges anyagi eszközöket. * A szóban levő kérdést a f. évi május 25-ikén kelt decretum megjelenése óta tárgyalták a Religio (II. félév, 28. sz) és a Magyar Állam (okt 15.) lapjaink is, mind a kettő az általam is hangoztatott értelemben. Az előbbiben mégis van egy hely, melylyel nem értek egyet, t. i. az utolsó sorok: «Végre mivel itt (a decretumban) arról van szó: «propriis Ordinariis tradant»,
