Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Damian János S. J.: A tizenkét apostol tanítása

(i21

XI. 7. Egy prófétát sem. ki a Lélekben beszél, ne kísértsetek, sem meg ne különböztessetek, mert . . ezen vétek nem fog megbocsáttatni.

Ezen részlet nem ellenkezik I. Cor. XIV. 29. Prophetae duo aut tres dicent, et caeteri dijudicent. Itt az apostol felhívja a hívőket, hogy a gyűlésben felszólaló prófétát abból ítéljék meg, amit mond — vájjon igaz próféta e vagy sem: a didache ellenben bűnnek mondja kételkedni a megigazolt prófétának szavaiban, kinek tehát küldetése van és ismeretes. Tanítja a didache a jó cselekedetek elégtél éli erejét midőn állítja:

IV. 6. Ha kezeid után bírsz valamit, adni fogsz belőle bűneid megváltására.

A jó cselekedetek közöl leginkább hármat ajánl: a böjtöt :

Vili. 1. A ti böjtjeitek ne legyenek ugyanazon napon, melyen a képmutatókéi vannak; ők ugyanis a szombat utáni második és ötödik napon böjtölnek; ti pedig böjtöljetek a negyediken és hatodikon;

az alamizsnát:

I. 6. Izzadjon alamizsnád kezeidben, míg meg nem ismered, kinek adjad;

az imádságot:

VIII. 2. Ne imádkozzatok úgy mint a képmutatók, hanem úgy mint az Úr az ö evangéliumában megparancsolta; az imádságot és alamizsnát:

XV. 4. Imáitokat pedig, és alamizsnáitokat, és minden jó cselekedeteiteket úgy végezzétek, amint az a mi Urunk evangéliumában megvan.

Átlátszik a didache eme tételein az elégtétel főbb müveinek tulajdonképeni oka, melyet Suarez1 oly élesen körülvona- loz, midőn mondja: homo peccando Deum offendit, se et prosimum laedit; hinc castigat se per jejunium, subvenit proximo per eleemosynam, Deum honorat per orationem.

A világ végéről, a befejező Istenről — de Deo consummatore — tanítja:

1 De poenitentia, d. 37. s. 6.