Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Hübner Gyula: Leibnitz és a katholikus vallás

495

Mert ezen tételek a bölcseletben nagy fontossággal bírnak és ha valamikor fontos fölfedezéseimet, melyeket az igazság kutatása s az emberi ismeretek felett eszközöltem, közrebocsátani kívánnám, akkor azokat alaptételenként kellene felállítanom. Igaz, ha a római egyházban születtem volna, csak azon esetben lépnék ki belőle, ha kizáratnám; vagy ha tőlem a közösséget, mert némely bevett véleményt elfogadni vonakodnám, megtagadnák. A jelen körülmények között azonban, miután Róma közösségén kívül születtem és neveltettem, azt hiszem, nem őszinte s nem is bátorságos eljárás felvételre jelentkezni, ha az ember tudja, hogy talán sohasem számíthatna felvételre, ha gondolkozási módját ismernék. Az ember állandóan le volna kötve s gondolatait el kellene titkolnia; vagy pedig kitenni magát ama eshetőségnek, hogy «Turpius ejicitur, quam non admittitur hospes». Ez sokaknak hátrányára szolgálna és engem nyugalmamból nagy zűrzavarba taszítana: eltekintve a veszedelemtől, mely a visszaesőt a polgári elöljáróság részéről fenyegeti. Igaz. hogy talán azon véleményeket, melyeket a szerzetesek kárhoztatnak, igen jámbor püspökök és theologusok helyeslik vagy legalább is megtűrik. Csakhogy nem tanácsos magát egy talánnak kitenni, hanem előbb meg kellene kísérlem arról biztos tudomást szerezni.

Én igen gyakran s már több év óta gondolkodom róla, de még nem találtam kivezető utat. Ebből láthatja fenséged, hogy én Ön előtt szívem bensejét föltárom. S miután őszintén színt vallottam, remélem, hogy ezt egyedül az Ön számára írtam; mert magamat Ön előtt tisztázni óhajtottam.

Ami még inkább reá vett engem ily őszinte nyilatkozattételre, azon körülményben keresendő, hogy eszembe jutott, mikép fenséged tán mindenkinél jobban segíthetne rajtam, hogy ezen bizonytalanságomból kikeveredjem. Mert igen szívesen bevallom Önnek, hogy én minden lehetséges áron a római egyház közösségében kívánok élni, hacsak a léleknek valódi nyugalmával s a lelkiismeretnek azon békeérzetével megtehetném, melyet most élvezek azon öntudattal, hogy részemről mit sem mulasztok el, hogy ily kívánatos közösségben élhessek. Ha tudnám, hogy Fenséged a dolgot szívére veszi, akkor még