Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
a jelenlevők ezt mondogatták: az Úr nem tudja, hogy ki azon személy, ki lábainál térdel. Rólam is így fognak beszélni : ime ezen ember nem nevelkedett az egyház keblén, a világ fiai közül választatott a papi méltóságra. Nem saját érdeméből nyerte el e méltóságot, hanem Krisztus kegyelméből, ez hívta öt az angyalok asztalához, ez táplálja öt az örök élet kenyerével. Igen Uram, egyedül te áldottál meg kegyelmeddel akaratom ellenére, tartsd meg azt számomra.»1 Miután ekként sz. Ambrus egvházszónoklati müveit méltattuk és szónoklati működését jellemeztük, sőt áldásos életének egyéb eredményeit is csoportosítva, mintegy arcképét igyekeztük lelkünk előtt felújítani; jellemzését befejezhetnénk, hacsak nem fűződnék működéséhez oly siker, mely egyházunk gazdag történelmében is mint egyetlen áll fenn és ez, sz. Ágoston megtérítése. Sz. Ágostont közfelfogás szerint az isteni kegyelem csodás erejének működésén kívül, édes anyja, sz. Monika asszony kényeinek szoktuk köszönni. Távol áll tölünk a két hatalmas tényező érdemének tagadása, ellenkezőleg, ezeket hálásan beismerjük, de hozzájuk csatoljuk sz. Ambrust és azt állítjuk, hogy míg sz. Monika könyei, fohászai és az isteni kegyelem belsöképen és láthatatlanul működtek sz. Ágoston lelkében, addig sz. Ambrus volt Isten kezeiben a látható és külső eszköz, melyet sz. Ágoston megtérítésére használt. Sz. Ágoston ezen csodás és az egyházra annyi fényt derítő megtérítése annyiban kérhet a maga számára helyet és méltatást az egyházi szónoklat elméletének kifejtésében, amennyiben hiteles kútfők nyomán ki lehet mutatni a párhuzamos működést egyfelől sz. Ambrusnak e célra kifejtett szónoki tárgyválasztása, megfontolt és kiszámított tárgykezelése, másfelől pedig azon gondolatok, érzelmek és indulatok között, melyek e beszédek hatása alatt sz. Ágoston bensejében felébredtek és egymással küzdöttek. Sz. Ágoston megtérése. Sz. Ambrus a maga alázatosságában ezen eseményről semmi feljegyzést nem tett; nem így 1 Lib. 2. de Poenit. c. 10.