Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Szentes Anzelm: Hitünk végső indítóokáról
lehet közvetett megismerés is, anélkül, hogy ezáltal megszűnnék Isten hitünk végső indítóoka lenni. Ha a «közvetetten» kifejezést nem a megismerés módjára nézve értjük, hanem az indítóok belső erejére nézve, oly értelemben, hogy az indítóok közvetetlenül önmagából meríti indító erejét: akkor mondhatjuk, hogy a hivés tényének végső közvetetten indítóoka a megismert kinyilatkoztató Isten csalhatatlan tekintélye. Végül még azt jegyzem meg, hogy Istent közvetetlenül önmagából megismerni földi ember nem képes ; erre tehetségünk nincs. Erre majd mennyben nyerünk új képességet. Következőleg az emberi igazságoknál kereshetjük a végső közvetetten megismerést, mint végső közvetetten indítóokot, mert itt a megismerés, a belátás maga a végső közvetetten indító ok ; de a hitnél nem kereshetjük a végső közvetetten megismerést, mint végső indítóokot, mert itt nem a megismerés, hanem a tekintély ereje a végső indítóok, de nem mint egyszerű feltétel, hanem mint értelmünkre folyton ható szükséges kellék, s ezért az isteni kinyilatkoztatás, mint folyton ható szükséges kellék tartozik az indítóokhoz hitünkben. Dr. Szentes Anzelm,
