Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Szentes Anzelm: Hitünk végső indítóokáról
Ha most tovább megyünk kérdésünkkel, s azt keressük, vájjon van-e további tárgyi benső indítóoka az akarat által megparancsolt hivés tényének, melyben mint hívesünk végső közvetetlen s önmagában elfogadható indítóokában értelmünk teljesen megnyugodhatik: erre Mazzella azt feleli, hogy nincs, sőt nem is lehet, mert ez a hit természetével ellenkezik Mazzella szerint tehát Suarez és Lugo téves térre mentek át, midőn a hívesnek végső közvetetlen s önmagában elfogadható indítóokát keresték. Szerinte a hivés tényében csak a megismert kinyilatkoztató isteni tekintélyig lehet menni, tovább nem, ha igazi hitbeli indítóokot keresünk; meit ha tovább megyünk, akkor már nem a hivés, hanem a tudás indítóokát keressük, s a hivésböl tudást csinálunk, a mi nagy tévedés. Ezek után cáfolja Lugo nézetét és bizonyítja, hogy a kinyilatkoztató első igazságnak közvetetlenül önmagáért, amint a fogalmakból ismeretes előttünk, nem hiszünk. Lugo után Suarez véleményét cáfolja, melyet pedig egykor, mint mondja,1 ő is elfogadott: de e vélemény teljesen sohasem nyugtatta meg, és most meggyőződvén hibás voltáról. bizonyítja, hogy a kinyilatkoztató első igazságnak önmagáért akkor sem hiszünk, ha a hit által lesz ismeretessé előttünk. Az ö véleménye szerint a kinyilatkoztató első igazságnak, mint hitünk végső indítóokának, önmagáért azért hiszünk : mert akaratunk, — az isteni tekintélyről belső okokból való meggyőződés, s az isteni kinyilatkoztatásról külső jelekből való megismerés után. — de nem ezen belső okok vagy külső jelek iránti tekintetből, hanem egyedül az első Igazság iránti hódolatból — megparancsolja értelmünknek a hivés tényét. A hit lényegéhez ugyanis az szükséges, hogy a nem látott, azaz szembe nem tűnő első Igazság tanúskodása, azaz kinyilatkoztatása képezze a tekintélyt, melynek hiszünk; hogy pedig ezen tekintélynek valóban higyjiink, ezt a hihetőségről való meggyőződés előfeltétele mellett az akarat parancsa esz1 i35. lapon (második kiadásban).
