Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
el attól a törekvéstől, hogy tárgyát helyesen megvilágítsa. Hogy ez elvet megvalósítsa, arra törekszik, hogy hallgatói egy pillanatra se unják el magukat, ezért tárgyalás folyamán igen változatosan kezeli az anyagot; majd jellemez, majd kecses képeket rajzol, majd napi eseményeket hoz fel, majd a Szentírásból idéz, kérdez, int, dorgál. Maga így jellemzi eljárását : «Nem szabad a hallgatók figyelmét folyton ostromolva próbára tenni, mert kifáradnak. De nem is szabad őket sokáig gyönyörködtetni, mert elkényeztetjük őket; hanem egyszer élénk, máskor komoly, egyszer népies, máskor kellemes beszédmodort kell használni.» Az igazság feltüntetésére felhasználja a bölcseletet is, de mivel törekvése ebben is gyakorlati, azért a speculativ irányi nem kedveli és ha mégis kénytelen azt használni, rendesen gyakorlati tételekkel végzi elmélkedéseit. Osszehangzásba hozza a vallás régi hagyományait a divatos bölcselettel, kimutatja, hogy a régi elvek alatt mint viselkedtek s miként boldogultak a régibb kor emberei: «Nem egyedül akkor győzzük le ellenségeinket, midőn már érezzük a szenvedések hatását, hanem már akkor, mikor szivünket a szenvedések békességes elviselésére hajlandóvá tettük. És ez természetes, mert Isten küzd mellettünk. Azért senki se tartsa hihetetlennek, hogy az ostorcsapások fájdalma közben diadalmaskodunk kínzóink felett; vagy ha száműzetésünk alatt nagyobbaknak látszunk azoknál, kik a házából kiűznek bennünket: ha haldoklásunkban legyőzzük az életben maradottakat. Habár a dolgok ez a vég-fejlődése hihetetlennek látszik is, azt nektek, kedves keresztények, mégis el kell fogadnotok, ha tekintetbe veszitek Isten szeretetét és hatalmát. Mert valóban nemcsak győztek, hanem azok voltak a legteljesebb és legfényesebb győzelmeik, midőn érezték, hogy üldözőik nem emberek ellen küzdenek, hanem ama meg- gyözhetetlen hatalom ellen, mely a csillagok felett helyezte el királyi székét. Gondoljatok a zsidók zavarára, midőn közöttük állottak az apostolok, miként tanakodtak egymás között mondván: Mit tegyünk ezen emberekkel ? Nem csodálatos, hogy midőn őket fogva, kötözve hatalmukban tartották s törvényszékük
