Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Dr. Gyürky Ödön: XIII. Leóhoz, a keresztény hit legfőbb tanítójához

Es hogy nincs, a síiv és lélek bennünk.

Az elme, érzés, mind csupán anyag,

Az agy, amelyben annyi eszme lángol,

A szír, amely a bútól megszakad;

S ha meghalunk, széthullunk, szerlefosztunk. .Yirváma! Oh csupán le ráj'sz reánk.

Az Úrnak nincsen semmi része bennünk.

Mi haszna hál, ha rája gondolánk!

kiás volt e lan, úgy nyomta terhe vállunk, Leroskadánk a tépő kín alatt,

A víg mosoly az ajkakon fagyott meg S némává lett a vágy, a gondolat; í/ogy hulla könnyünk titkos éji órán. Enyhét, vigaszt nem lelve itt alant,

Óh! mennyi nagy szív, mennyi fényes elme Vergődését zokogta el a lant!