Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kozáry Gyula: A protestantismus és a katholicismus alaki elve
87 jóságának szemlélete, melyhez járul ama kitüntető viszony érzete, melybe a természet világával helyezte az embert, s létrejö a hála érzete Isten iránt. Az Istentől való függés és a hála érzete még inkább fokozódik a makrokosmosban jelentkező isteni jóság, bölcses- ség és szépség szemlélete által. Kifejlődik a szeretet viszonya, s ebből ered a hódolat és imádás lényünk szerzője iránt. Ez a természeti törvények elseje, minthogy «természetünkben fekszik, összes viszonyaink oda czéloznak, minden érdekeink azt követelik».1 A vallás egyetemes és állandó tényét nem hozhatta létre pusztán külső ok, mert évezredeken keresztül, állandóan, szellem-erkölcsi természetünk mélyeiben van alapja. Szellemi és erkölcsi természetünk életnyilvánulatai a meg- ismerés, érzés és akarás. Ezeknek megfelel hármas tudat: az öntudat, világtudat és Isten eszméje. E hármas tudatot örök- ségképen hozzuk a világra; öntudatunk ébredésekor ható- erőkként nyilvánulnak. A vallás alanyi alapja szellemerkölcsi• természetünk mélyében van. Minthogy a tiszta természeti állapot csak fogalmi elvonás, fensöbb isteni segély vezette az emberi nemet a vallásra, mit a vallástörténelem kútforrásai kétségbevonhatatlanul bizonyíta- nak. Szellemi természetünk teremtöje Isten; a vallás tehát Isten és az ember kölcsönössége. Minden vallás mélyén három dolgot találunk, írja Bougaud A dogmát; Istennek atyailag mondott s fiúilag fogadott sza- vát. Az erkölcstant; az atyailag előírt s fiúilag követett sza- bálvt; a törvényt hozó s a törvényt elfogadó szeretetet. Az istenitiszteletet, szertartásos imát. Ha Isten kinyilatkoztatta magát; ha volt kinyilatkoztatás, (pedig ezt a történeti bizonyosság kritériumai után kétségbevonni nem lehet), a kinyüatkoztatás a vallás tárgyát képezi, melynek tartalmát elménkkel megismerjük (dogma), akaratunkkal követjük (erkölcsi szabály) és szerzője iránt hálás, szeretetre gyuladunk• Igaza van Schleiermachernek, hogy a vallás sem cselekvés, 1 Nicolas Ágost: «A kér. bölcs, tan.» I. köt.
