Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
741■ ne látogassam a börtönt, melyben el volt zárva. Bárha több vállalataihoz nagy cselekedeteknek emléke fűződik, én nem találok szeretetreméltóbbat szenvedéseinek jeleinél; és a Szent,־ írás feljegyzései közül nekem nem azok tetszenek, melyek az általa véghezvitt csodákról szálának, hanem azok, melyek el- mondják, miként lön kínozva, vesszözve, fogságra vetve. Akar- játok tudni, hogy mit jelent ez: lánczokat viselni Jézus Krisz- tusért? Hallgassátok meg magát a Megváltót: Boldogok rogy- tok, mondja ö; s mikor vagyunk boldogok, óh Uram? akkor, 11a a holtakat föltámasztjuk? Nem. Ha vakoknak visszaadjuk a látást? Nem. Mikor vagyunk tehát boldogok? Ha az embe- rek üldöznek titeket, ha bántalmaznak, ha rágalmaznak énérettem ... Nagy kegyelem tehát az, ha valaki szenved Jézusért, na- gyobb, mintha pályafutásában megállíthatja a napot, a holdat és a földet. Ezt többre becsülöm, mint az ördögűzés hatalmát. Ezek kevesebbet szenvednek, midőn nekünk engedelmeskedni kénytelenek, mint mikor azt látják, hogy Jézus nevéért meg vagyunk lánczolva. A Jézus nevéért való lánczhordozás boldogságát nem azon remény képezi, hogy egy napon uralkodni fogunk vele, hanem azon gondolat, hogy szenvedünk érette. Boldogoknak hirdetem e lánczokat, de nem azért, mert egykoron megnyitják az eget, hanem azért, mivel azokat az egek uráért viseljük. Mily gyö- nyörüség, mily tisztesség, mily dicsőség az, ha valaki így szól- hat: «Én Jézus Krisztus foglya vagyok!» Erről óhajtanékbe־ szólni örökké».1 Mily nagy szív, mily nemes lélek az, mely ekként bir hevülni a hit bajnokainak földi osztályrészéért, a szenvedésért; a bűnös világ meg volna mentve, ha az egyház minden szá- zadban ily szónokot tudna a küzdőtérre kiállítani! Sz. Pálra gondolva, magas lelkesedéssel beszél Rómáról, a kath. egyház középpontjáról, s amit a kath. Róma dicsőségéről mond. az évszázadokon és évezredeken át visszahangzik a katakombák homályában és a bazilikák fényében; amit Rómáról mond finom görög nyelvének dallamos prózájában, azt az eszmét a 1 Horniba 8. in ep. ad Eplies.
