Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Mihályfi Ákos: A papnevelés Németországban

255 pedig teljesen megfelel a szeminárium minden föltételének, végezték egyetemi tanulmányaikat. Minthogy a szemináriumoknak nagyon kevés alapítva nyuk, vagy nagyon szűk állami subventiójuk van: a legtöbb szemináriumban részben, vagy egészen maguk a növendékek tartoznak a tartásért és élelmezésért fizetni. Vannak azonban ingyenes helyek is. A szemináriumi kurzus rendesen ll/2 évig, némely egy- házmegyében 1 évig, a kölni egyházmegyében 2 évig tart. Néha azonban (olyanoknál pl. akik az egyetemi tanfolyam alatt is konviktusban laktak) a püspök a szemináriumi kurzus idejét egyesekre nézve meg is rövidíti. A szemináriumba való lépéskor szokták megtartani az ú. n. examen introitus-t, mi általános vizsgálat az egyetemen hallgatott theologiai tantárgyakból. E vizsgálat írásbeli és szóbeli, a püspök által kinevezett bizottság előtt. A vizs- gálát általában igen szigorú: nem egyszer történik, hogy a bizottság a vizsgálat ismétlésére utasítja az illető theologust. A szemináriumnak czélja, hogy a már theologiát végzett papjelölteket a papi pályára előkészítse egyrészt a papi neve- lés által, másrészt a papi pályán szükséges praktikus tanul- mányok által. Az első czél elérésére szolgálnak mindjárt a szeminári- mnba való lépés után az ú. n. lelki-gyakorlatok, exercitia spiritualia, melyek 3—5—8 napig szoktak tartani. Nagy súlyt fektetnek ezek után a lelki élet minél buzgóbb gyakorlására. Nemcsak hogy mindennap elmélkedés, szent-mise, lelki-olvas- mány, hetenkint konferenczia: hanem arra is rávezetik a pap- jelölteket, hogy ök maguktól is minél gyakrabban fölkeressék az isteni maiasztok forrását, az Oltáriszentséget, — akár adó- ratio, akár a szent áldozás által. A német szemináriumokban e két fontos lelkigyakorlatot — az adoratio-t és a szent áldó- zást — buzgón gyakorolják a papjelöltek. Akárhányszor a nap bármely részében találhatunk a szeminárium kápolnájában egy-egy papjelöltet, az Oltáriszentség előtt buzgó imába merülve. A szent áldozást illetőleg pedig nem elvétve, hanem általános szokás gyanánt találjuk azt, hogy a szeminárium összes nővén-

Next

/
Thumbnails
Contents