Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Mihályfi Ákos: A papnevelés Németországban

249 sei biró s államilag megerősített szemináriumban1 kell 6 féléven keresztül hallgatni. És itt látjuk a leglényegesebb különbséget, melylyel a német papnevelési rendszer minden más országétól különbözik. Először is abban, hogy minden német theologusnak egyetemet kell végeznie; másodszor abban, hogy az egyetemen csak tanul, illetve csak theólogiát hallgat, de nevelésben nem részesül.1 2 Egyetemi hallgató és semmi más, ép úgy, mint a jogász vagy orvosnövendék. Nem jár papi ruhában, külsejéről meg sem lehet ismerni, hogy theologus, ha van bajusza, szakálla, ezt ép úgy gondozhatja, erre ép oly büszke lehet, mint többi egyetemi kollégái; privát lakásban lakik, szóval magánéleté- ben öt is csak az egyetem szabályai korlátozzák. Előttünk, kik el sem tudjuk választani a theologustól a kék vagy fekete reverendát, kissé furcsáknak tűnnek föl ezek a bajuszos, fehér sapkás, czivil ruhájú theologusok, kik kávéházban reggeliznek, vendéglőben ebédelnek, hónapos szobában laknak, az estéket sorházban töltik el, sőt néha-néha egy-egy Bruderschaft ünne- pén késő éjjelig is elmulatoznak. Találunk itt még több furcsaságot is. j± német egyeteme- ken teljes tanszabadság uralkodik, ami nemcsak a tanárok tanítási szabadságát, hanem a hallgatók teljes szabadságát is magába zárja. Az egyetem látogatása nem kötelező. Ugyanez áll a theologusokra is. Ök is ép oly szabadok, mint a jogá- szók. Akkor mennek előadásra, mikor nekik épen tetszik. Ha unalmas előadása van a tanárnak, ha kényelmetlen időben van az órája, bizony kevés a hallgatója is. Megtörténik így az is, hogy akad theologus, ki be volt ugyan iratkozva egyik- másik theologiai tárgyra, de a félév végén sem tudja tulajdonképen, miről is szól az a tárgy. Alig hihető, s nem is 1 Ilyen szeminárium van Eichstáttben, Trierben és Fuldában. E két utóbbit a kulturharcz alatt az állam bezáratta s csak egy-két éve nyíltak meg ismét. 2 De meg abban is, hogy az egyetemet, melyen tanulni akar, maga választja meg — a Német birodalom határain belül. Aki a birodal- mon kívül végzi a theologiát, állami engedélyre szorul, hogy Német- országban alkalmazást nyerhessen.

Next

/
Thumbnails
Contents