Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kozáry Gyula: A protestantismus és a katholicismus alaki elve
93 — a további kérdés az : mily eszközökkel óhajtá fentartani vérrel megpecsételt tanát; kire bízta tanai s kegyelme sáfárkodá- sát? Ha az örökkévalóság épületét akarta felemelni, az örök- kévalóság eszközeiről is kellett gondoskodni.1 A hitetlen puszta történeti tanúságok alapján eljuthat Krisztus természetfölötti küldetésének hitére; a katholikus Krisztus Ígéreteiben bízva, amelyek mellett történelmi hiteles- ség kezeskedik, hisz az egyházban, mint Krisztus tanának lété- teményesében, az igazság oszlopában és erősségében. A hit- bizomány megőrzői az apostolok utódai és az egyház. Isteni tekintély tanúskodik a katholikus hite mellett. Mikor egyszer biztosítva van arról, hogy Krisztus kiválasztott embereket rendelt kinyilatkoztatott tanai megőrzésére, szentségei kiszolgál- tatására és e czélra a Szentlélek segítő kegyelmével látta el, tudja, hogy az egyház tekintélye Isten tekintélyén alapszik, mert Krisztus tekintélye isteni tekintély. Az egyház Istentől nyert tekintélyére alapítva tanítja és hirdeti a katholikus hivő előtt, hogy az eddig történeti okmányszámba vett szent-könyvek sugalmazlak, hogy ö a Krisztus tekintélyével fölruházott egyház. Hirdeti, hogy az isteni segedelem biztosítása mellett megőrzött Szentírás az isteni kinyilatkoztatást tartalmazza és a Szentírás sugalmazás folytán íratott. Belátható tehát, hogy a katholikus hitvédelem bizonyí- téka sem nem elvcsusztatás, sem nem téves körben forgó bizonyí- tás útján hozatott be. De újból megjegyzem, hogy a katholikus- nak nem áll kötelességében az apologetikus bizonyítékokat végig kutatni s mérlegelni, ami az emberiség kilencz tizede számára tiszta lehetetlenség is volna. Micsoda tekintély alapján fogadod el az állami törvénye- két? kérdé Wiseman. A törvényhozó tekintélye alapján, mely szentesíti és eléd állítja. De honnan van a törvényhozásnak joghatálya és hatalma a törvényhozásra ? Nem törvényeinél s intézményeinél fbgv a ? A katholikus bizonyítás döntő súlya végső forrásban nem Krisztus tekintélyén alapszik-e ? Ha Krisztus kinyilatkoztatott 1 L. Dem.Ev. XV. 755-7/0.