Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Irodalmi értesítő

830

kozatra bírja ellenfeleit is: ugyanis a szerkesztőség kísérő jegyzetében ellenkező álláspontját hangsúlyozni nem késik. Didón valóban meg is érdemli a dicséretet. Bevezető részében, de különben az egész műben is, finom ízléssel és tapintattal minden sértő, habár a már számtalanszor megczáfolt, nem ritkán kézzel foghatólag alaptalan, de azért mindig ismételt, állításokkal szemben talán jogos, kifakadásoktól tartózkodik, a helyes kritika megállapítására s ennek alkalmazására szorítkozik.

Először is fenkölt módon ecseteli Jézus személyeinek nagyságát, melyet az első századtól kezdve sem sikerült az akár álczázott. akár nyílt ellenségeknek, támadásaik által kisebbíteni. Saját kicsinységük emlékét is csak az általuk megtámadott személy nagysága tartotta fenn.

A kritika lényegének megáhapítása után a hithirdetés kötelességéből az apostolokra súlyosodó kötelmeket érinti, melyek őket a hirdetett igazságok feljegyzésére, illetve felje- gveztetésére bírták. A nagy evangélium keletkezését és ezzel kapcsolatosan irányukat röviden, de velősen ismerteti. A synop- tikusokat kitünően jellemzi, eltéréseiket egymástól és Jánostól gyönyörűen megokolja. János evangéliumának jellemzése velős, szellemességben páratlan.

A negyedik pontban az okmányok természetét és azok- nak viszonyát az egyházhoz jellemzi. Megjegyzése, hogy mint élő szerves részei az egyháznak, melynek szelleme létrehozta és szakadatlanul épségben tartja, nem is hasonlíthatók a régi egiptomi vagy asszír kihalt népek holt okmányaihoz, tehát csakis az egyház által magyarázhatók illetékesen, kritikai tapintatát legszebb világításban mutatja. Az ötödik és hatodik pontban a synoptikusok között levő eltérések okát adja és megegyeztethetöségüket •bizonyítja; az ellenfeleknek a jelenlegi szöveg hitelessége ellen irányuló támadásait, önkényes elme- létéit alaposan megezáfolja.

A kritikát az ész alapvető, föltétien elveire alapítja: ezt a pontot különösen ajánljuk az olvasó figyelmébe. Mi külön- ben alig szükséges, mert a szellemes és világos bizonyítás mindenesetre magára vonja az olvasó figyelmét s elenyész- hetetlenül vésődik az olvasó emlékezetébe.