Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

oktatást a prófétának». És mondd az Ur: Te a borostyán miatt bánkódol, melynél nem munkálkodtál s azt nem nevetted, hogy egy éjjel nőtt és egy éjjel elveszett; és én ne engedjek-e meg Ninivének, a nagy városnak, melyben több vagyon szászhúszezer embernél, kik még nem tudják, mi a különbség az ö jobb és balkezük között, és a sok baromF»1

II.

Az eddig előadottak is kedvező világításba helyezték azon tanulságokat, melyeket a próféták hit- és erkölestani beszédtárgyainak megválasztásában, ezek kezelési módszeré- ben. továbbá bizonyításában nyújtanak az egyházi szónoknak. Még figyelemre méltóbbak azonban azon szolgálataik, melyeket az egyházi szónoknak azon rhetorikai alakzatok által tesznek, melyeket ők maguk használtak arra, hogy beszédtárgyaikat megvilágítsák, megkedveltessék és hatásosakká tegyék.

Beszédeik korlátolt változatosságú tartalma daezára, a szónoki gondolatok, képek, hasonlatok, ellentétek, jellemzések, tárgvtestések és leírások tekintetében az egyházi szónoklat gazdag raktárait képezik. Használhatók akár egyszerűen átvéve az egyházi beszédbe, akár pedig mintákul, melyek után a szónok saját megfigyeléseit alakíthatja. Nem szabad azonban a mai kor szónokának felednie, hogy a próféták nyers, bál- ványozásra s ebből folyólag kicsapongásra felette hajlandó közönséghez szólották, miért is gyakran nemcsak egyes kife- jezéseik. hanem egész jellemzéseik is nyersek, mez nélküliek;, ezeket tehát mellőznie kell.

A prófétákat szónoki szempontból méltató tanulmánynak nem lehet rendeltetése, hogy beszédeikből az összes rhetorikai szólamokat s alakzatokat kiválaszsza, összegyűjtse ; elég azok- nak mindegyik alakzatából néhány példát felhozni és ismer- tetni. A gyakorlati egyházi szónoknak hivatása az azután, hogy a tárgyának megfelelőket a próféták irataiból önmaga keresse fel.

1 Izaiás 4, 10—11,