Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

Avagy Mikeás, ki Istent mint a nép élő lelkiismeretét lépteti föl és érzékeny szemrehányással kérdi fel tőle jótéteményeit: «Halljátok meg hegyek az Ur ítéleteit és a föld erős alapjai; mert az Úrnak törvénye van az ő népével és pörbe szál! Izrael- lel. Én népem, mit míveltem neked, avagy miben búsítottalak téged? Felelj nekem. Kihoztalak Egiptom földjéről, és a szolgák házából kiszabadítottalak téged»1

Bárha az új-szövetség evangéliuma tökéletesebb indító- okokat is ismer, mint a büntetéstől való félelem és a jutalom kedvessége, mégis e természetes indítóokok amazokkal együtt sikerrel alkalmazhatók azon szellemben, mint azt a próféták tették. Különösen, ha a próféták azon helyei használtatnak, hol ök mesteri vonással előbb az Isten igazságát ecsetelték megdöbbentő vonásokkal s azután nyomban annak irgalmát magasztalták, miáltal új bizalmat öntenek a csüggedökbe s a félelem érzete után felidézik a remény és a bünbánat indulatát .s így szelíd kézzel emelik fel a porba hullottakat, s már-már kétségbe esőket. Ily szép helyek ezek:

a Én, én magam vigasztallak meg titeket. Ki vagy te. hogy félsz halandó embertől és az ember fiától, ki elszárad, mint a széna T Hogy clfelejtkezel teremtő Uradról, ki az eget kitérj esz- tette és a földet alapította. Mert én a te Urad, Istened vagyok, ki fölháborítom a tengert és földagadnak az ő habjai . . . Igémet a te szádba teszem, és kezem árnyékával megoltalmazlak téged; két dolog történt rajtad — ki szomorkodik fölötted — pusztítás ás didás, éhség és kard; ki vígasztal meg téged? Azért halljad ezt szegényke».2 Az a hatalmas Isten, ki tengereket felháborgat, úgy hogy feldagadt hullámai rémületet gerjesztenek, bizodalmát önt a megrettent emberbe, mert jóságosán ígéri, hogy kezének árnyékával megoltalmazza öt. A pusztítás és dúlás, az éhség és kard által felzavart emberekhez ily jóságos, biztató, kedves szavai vannak: «halljad ezt szegényke»! «A haragnak egy szem- pillantásáig rejtettem el orczámat előtted egy kevéssé, de örök irgalmassággal könyörültem rajtad . . . Úgy vagyok, mint Noé- 34ד ' Ezek. 6, 2—4. - Izaiás 51.