Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
hatodik században zsinatilag szüntették be (Conc. Antistidor.. c. 12. 578). Az első keresztények az örök nyugalom helyének kivá- lasztásánál igen sokáig hódoltak azoknak a szokásoknak, melyek lakóhelyeiken divatoztak. Így nevezetesen Rómában és környékén mindenki oda temette halottját, ahová akarta, s ez legtöbb esetben a város falain kívül az utak és mesgyék mellett történt; mert a 12 táblás törvénynek ama, Cirero által említett intézkedése : «Hominem mortuum in urbe ne sepelito, neve urito», mindvégig érvényben maradt. E szokás érteimé- ben az első pápa, sz. Péter holtteste a diadalúton a Vatikán mellett, sz. Pál apostolé az ostiai úton helyeztetett nyuga- lomra. Ezért mondja rólok Ar. sz. János 32-ik homiliájában híveinek: «Gondoljátok el és rendüljetek meg, mily látvány fog Róma elé tárulni! Pál Péterrel ki fog kelni ama kopor- sóból s az Ür felé a magasba fog emelkedni.» Nem hiszem, hogy csalódnánk, ha azt állítjuk, miszerint az ilyen nyilvános utak melletti temetkezés csak addig divatozott, míg a kérész- ténység, mint különálló testület önálló alakot nem nyert, mert máskülönben mi értelme volna a csontokkal, síremlékek- kel, sírokkal benépesített katakombáknak, s Tertullián (de anim. c. 51.) ama szavainak, melyekben közös keresztény temetőkről tesz említést. Ha általános emberi óhaj továbbá, mint az eddig mondottakból kitűnik, hogy kik az életben egy- máshoz voltak a szeretet által fűzve, haló poraikban is egy- más mellett óhajtanak nyugodni: lehetetlen azt nem hinni, hogy a keresztények a Megváltó szeretetének közös köteléke altat indíttatva külön temető helyet nem választottak magok számára. «A pogányok társaságában lenni tilos», mondja Tér- tullián (de idol. c. 14.); hogy még a sírban is az, a harma- dik századbeli sz. Cyprián bizonyítja, ki megfeddi Martialis püspököt azért, mert egy keresztény ifjút a pogányok közé temetett. (Ep. 68 ad Cler. et pleb. Hisp.). A negyedik századtól kezdve általános szokássá vált, hogy a halottak sírjait a templomok fala körül ásták meg. Ennek oka abban rejlett, mert már régóta divatban volt, hogy a halottakat a vértanúk és más szentek sírjainak közelében — 672 —
