Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

669

bizonyítja: «Még jóformán ki sem lehelte a lelkét, még alig־ adta vissza Krisztusnak lekötelezett lelkét és a röpke hír már is az exequiákra gyűjtötte össze a város népeit, fölzendültek a zsoltárok s a templomok aranyos boltjait az alleluja vissz- hangja rengette meg.» A 6-ik százában Nagy szent Gergely egyik szerkönyvében már úgy a «Requiem aeternam dona ei Domine» gyászverset, valamint a «Circumdederunt» és «Venite exultemus» éneket fölemlíti, jeléül annak. hogy. az korábban már divatozott. Minderről azonban tüzetesebben nem szükség e helyen szólani; csupán azért említettem fel, hogy szent szertar- tásaink régiségét ezzel is igazoljam. Legtöbbször még a halott eltakarítása előtt lett bemutatva az elhunyt lelki üdvéért a vérontás nélkül való áldozat, mint erről az alexandriai Kele- mennek tulajdonított apostoli constitutiók (6. c, 10), sz. Ágoston («Midőn megváltásunk bérének áldozatát fölajánlották érte» mondja édes anyjáról, szent Mónikáról; Conf. 1. 9. c. 12.), szent Ambrusnak és másoknak életírói tanúskodnak.

A gyertyák és a tömjén, mint azonnal ki fog tűnni, vala- mint sok más szertartási ténykedésnél, úgy a temetéseknél is elmaradhatatlan volt. Nagy Konstántin temetése alkalmával a fáklyák is szererepelnek, melyeket némely írok azon idők maradványának tartanak, midőn még éjszaka vitettek a sír- hoz a halottak. Kiváló egyének fölött ezeken kívül még gyász- beszédeket is tartottak, mint ez szent Ambrus, nyssai szent Gergely és sok más egyházatyának ilynemű munkáiból eléggé nyilvánvaló. Hogy mennyire elütök e beszédek attól a foga- lomtól, melyet manapság általán véve táplálnak a halottak fölött mondatni szokott- szent-beszédekről, minden kétségen kívül fog állani az előtt, ki e szent püspökök gyászbeszédeit megtekinti. «Ezen gyászbeszédek czélja — szól igazi apostoli ihlettel az újabb idők legkiválóbb gyászszónoka, Bosuet — nem a holtak érdemeinek emlegetése által az élőknek való tömjénezés ; sem a betanult siralmak elmondása nem föladatuk ezeknek; hanem hogy a szónok a hallgatókat valamennyiünk közös sorsára emlékeztesse, hogy a halál szépségét és a jelen élet terhes voltát föltüntetve, a túlvilági kincsekre irányozzák a hallgatók figyelmét.» (Serm. fun. Mad. Joland de Monterby).