Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Dr. Dudek János: Az egyház önálló, tökéletes társaság

Ma is erősen fennáll a prof. egyház tartalom nélkül; és mégis fennáll! A másik kérdés az idő körül forog: mikor, ki alatt vált, illetőleg romlott meg az ősi kereszténység katholicismusszá ? Aki ugyanis tudja, milyen volt a kereszténység az após- tolok idejében, annak azt is keli tudnia: mikor és milyen körülmények között romlott el; mikor és mely körülmények között emelkedett «a közös hiedelmekben és érzelmekben való társulás »-ból álló ősi kereszténység fölé a kath. egyház, pap- ságával, tanítótekintélyével, fegyelmével; mikor vettettek az egyenlő jogú keresztények a hierarchia igája alá? A kérdés mindkét esetben történelmi; aki a keresztény- ség első idejét a történelemből olvasta le, annak a kérész- ténységen beállott változásokat is ott kellett olvasnia. Már pedig az ellentét a Protestantismus kereszténysége és a katho- licismus kereszténysége között oly óriási, hogy az ősi kérész- ténység katholicismusszá történt állítólagos átvedlésének kitö- rülhetetlen nyomokat kellett hagynia a történelemben; annak csak igen nagy küzdelmek után lehetett történnie ־ 'mert nem kevesebbről, mint az emberek, a keresztények leigázásáról van szó. Ezek pedig messze földön el voltak terjedve: már mind- ezeket egy rámára húzni, oly rendszeres szervezet alá, amilyen a katholikus hierarchia; és pedig akkor, mikor az — állító- lag — ellenkezett a keresztények előbbi, mindenki által ismert állapotával és egyháztársadalmi életmódjával, hozzá véve az európai, ázsiai, afrikai egyházakat nagyon is különböző tem- peramentumaikkal; ez ha mégis megtörtént, csak igen nagy helyesen nem lehet; másodszor az egyházban előfordulható bajokat, szakadásokat ismét az egyház láthatósága ellen fordítják ; az egyház- ban, mely emberekből áll, bajok előfordulhatnak, de ezek a láthatósá- got nem szüntetik meg sőt annál nyilvánvalóbbá teszik az egyházat jó tagjaiban. Vagy: Ecclesia ex solo praedestinatorum numero constitui- túr: soli autem Deo notus est numerus electorum in superna felici- täte locandus, Ecclesia igitur nobis abdita omnino et incognita esb>. Két kérdés van ebben összezavarva: ki az egyház látható tagja és ki fog üdvözölni ? Valakit az egyház tagjának ismerhetek, tudom, hogy katholikus, de azt nem tudom, fog-e üdvözölni ? mert ez nagyon külön- bözö két kérdés.

Next

/
Thumbnails
Contents