Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Pályázatok

n■

in

A HITTUDOMÁNY MAGYAR NYELVE.

ÜNNEPEINK MAGYAR ELNEVEZÉSEI.

Ez általánosságok után térjünk át a részletekre s tár- gyaljuk egyenkint nyelvészeti szempontból nevezetesebb ünne- peinket.

Mindjárt e szó ünnep (régiesen innep . . . üdö: idő; műves: míves) vonja magára a figyelmet. Eredetére nézve sok min- deníéle találgatásnak volt kitéve Erdösitöl kezdve Budenz Józsefig. Nomina quatuor componuntur modis. E.x duobus cor- ruptis ut jámbor, iidntp; integra fuerat io ember, iidös nap, írja Erdösi Grammatikájában; s utána általánossá vált azon felfogás, hogy az ünnep szó értelmének megfelelöleg annyi mint üdvös nap. Ily alapra kelyezkedik e szó eredetének nyo- mozásában a Nagyszótár is. «Minthogy a tulajdon értelemben vett ünnepek — úgymond — lelki üdvünk előmozdítása, üdvös cselekedetek gyakorlása végett rendeltettek: innen legoksze- rübbnek látszik, hogy az ünnep az üd és nap elemekből van összetéve, t. i. a nap önhangzása átváltoztával mint a nepestig tájdivatos szóban is napestig helyett. Hogy továbbá a. d a szók végén a w-nel kezdődő szó vagy rag előtt erre változik által, kivált a lomha kiejtésben, elég példa van rá mint: harmad- napja harmannapja, hadnagy = hannagg, adna - anna, tudna = tunna, szedne = szénné, valamint a szervrokon g gg is pl. tegnap: tennap; fogyna : fonna■, hagyna: hanna stb.»