Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Csicsáky Imre: Dante theologiája
511 Ez is, hogy itten osztályozva élünk, Tetsző a honnak s a király szemébe, Ki akaratát akartatja vélünk. Minékünk az ő akaratja béke, Egy tenger ö, és mind mit csak teremte, S a természet alkot, törtet feléje. Világos lett előttem most: a mennybe’ Minden «Hol» éden, jóllehet egyenlő Módon nem hull a legfőbb jó kegyelme. Frate, la nostra volontä quieta Virtu di caritá, che fa voleme Sol quel ch’avemo, e d’altro non ci asseta. Se disiassimo esser pin superne, Foran discordi gli nostri disiri Dal voler di colui ehe qui ne cerne. Che vedrai non capere in questi giri, S’essere in caritate e qui necesse, E se la sua natura ben rimiri. Anzi ó formale ad esto beato esse Tenersi dentro alia divina voglia. Per ch’una fansi nostre voglie stesse. Si ehe. come női sem di soglia in soglia Per questo regno, a tutto il regno piacé, Com’allo re ch'a suo voler ne invoglia. E la sua volontate é nostra pace; Ella é quel mare al qual tutto si muove Ció ch’ella crea, e ehe natura face. Chiaro mi fu allor com’ogni dove In cielo é paradiso, e si la grazia Del sommo ben d’un modo non vi piove.1 Különböző szó édes hangzatot ad, Éltünk különböző foka eképen E körök közt édes összhangba olvad. Diverse voci fan giú dolci note Cosi diversi scanni, in nostra vita Rendon dolce armonia tra queste ruote.2 Minthogy a boldogok Isten szeretetében egyesülve vannak az egyik boldogsága, boldogsága a másiknak is.3 1 Par. III. 70-90. 2 Par. VI, 128—130. 8 Par. V, 100—105.
