Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Csicsáky Imre: Dante theologiája

509

Olyan a mennyország, mint a fa, mely folyton gyümöl- csőt terem s leveleit soha el nem veszíti, csodateljes, angyali szentély ez, melyet szeretet és lény vesznek körül.

Miro ed angelico templo

Che solo amore e luce ha per confine.2

Az üdvözültek boldogsága az Isten látásában áll. Erre a lumen gloriae képesíti az embert. A legfőbb jónak e lényegi- leg való megismerése, szeretetre indítja a boldogokat ö iránta s összes vágyaik megnyugodnak benne s már lehetetlen, hogy bűn által tőle elpártoljanak.

A quella luce cotal si diventa

Che volgersi da lei per altro aspetto E impossibil ehe mai si consenta,

Perocché il ben, ch’é del volere obbietto Tutto s’accoglie in lei, e fuor di quella É diffetivo ció ch’é li perfetto.3

Gyönyörrel telve dicsőítik e három személyben levő egy Istent s ez a dicsőítő ének úgy felülmúlja a halandó ajkak dícséretét, mint a fény az ö visszaverődését.

Li si cantó non Bacco non Peana Ma tre Persone in divina natura,

Ed in una persona essa e l'umana.4

Canto, che tanto vince nostre Muse,

Nostre Sirene, in quella dolci tube,

Quanto primo splendor quel eh’ e’rifuse.5

A boldogság mértéke azonban más és más, de lényegében ugyanaz. A mérték más-más voltát mutatja az a fokozat, amely szerint az egyes üdvözítitek kilencz égi körben jelennek meg, jóllehet mind ugyanazon egy mennyországban laknak.

2 Par. XXVIII, 53—04.

3 Par. XXXIII, 100—102.

4 Par. XIII, 25—27.

6 Par. XII. 7—9.