Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Csicsáky Imre: Dante theologiája
496 Beatrix így kezdé az éneket, S mint ember, ki nem hagy fel a beszéddel, Folytatta így a szent beszédeket: A fö ajándék, mit Isten kegyével Adott teremtvén és mihez jósága Legillőbb s nála fö becsültetést lel. Volt az akaratnak a szabadsága, Amelylyel az értelmes lények egyig, És egyedül voltak s vannak megáldva. Ha most ebből tovább érvelsz, kitetszik A votumnak magas becse, ha ilyen, Mert Isten beegyez neked ha tetszik. Szerződést kötvén ember és az Isten, Ezen kincsnek az áldozatja léssz te, Önelhatározásból, mint említem. Mi adható tehát ezért cserébe ? Ha hiszed, hogy jól használhat’d mit adtál, Rossz eszközzel akarsz jót vinni végbe. A fö-fö pontnál biztosságba’ vagy már, De mert felment a szent Egyház e tárgyba’, Mi úgy látszik más a mondott igaznál: Illik, hogy ülj az asztalnál továbbra, Mert amit most kaptál, nehéz az étel, Hogy megemészthesd. a segélyt sovárgja. Beszédemre figyelve tárd elméd fel És vésd belé, hogy nincsen tudomány, ha Amit megértél, nem tartod meg észszel. Ez áldozatnak két dologból áll a Feltété, mit fogadtál, ez egyiknek, A másiknak teljesítés sajátja. És ez utóbbi sohsem változik meg. Csak hogyha teljesült s czélozva erre Szóltam fent oly határozottan, innet Okvetlen a fogadást tartni kelle A hébereknek, bárha az ígéret Meg is másíttatott, mint ismered te. A másik, mely mint tárgy ismert tenéked, Olyan lehet bízvást, hogy nem hibáz’sz. ha Egy másik tárgygyal azt fel is cseréled. De senki önként ne másítsa át a Vállára felvett terhet, hogyha meg nem Engedi a kulcs, a fehér s a sárga. És minden felcserélés, hidd el, eszt’len, Ha. mint a négy benfoglalva a hatban
