Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Csicsáky Imre: Dante theologiája
483 — és epével itatták s rablók közt feszítették fel. Halottaiból azon- ban dicsőségesen feltámadva, leszállóit a pokol tornácába s az ó-szövetség hívő szentjeit magával vitte az egekbe1 s megdicsöíilt emberi természete is ott van.1 2 VI. Mária. Isten anyja. Alig fordul elő a Divina Commediában valamely név oly gyakorta, mint épen a szép virág neve, Kit reggel, este hűséggel köszöntök. II nome del bel flór, ch’io sempre invoco E mane e sera,3 amint a bold. Szűzről írja a költő. Ö az a dicső hölgy, (Donna gentil) akiben a költő reménye összpontosul, (in cui la mia speranza vige), aki látván az ö eltévedését az emberi balvélemé- nyék sötét erdejében, a felvilágosító szeretet kegyelmét, Luciát, felkelti, hogy az eltévedettnek segítségére siessen. S Lucia minden szigor ellensége Azonnal engem felkeresni vágya, Hol ültem, az agg Ráchel közelébe. S szólt: Beatrice, Úr liliom-szála, Mért nem sietsz segítni hű kegyelted, Ki érted aljas pórnépböl kiválla ?! Nem hallod panaszát, mennyire szenved, Nézd csak hogyan küzd a kemény halállal A nagy folyón, mely nyugtot soh’sem enged. Donna é gentil nel ciel; ehe si compiange Di questo impedimento, ov’io ti mando Si che duro giudizio lassú frange. 31* 1Inf. IV, 63—2ם- Par. XXXIII, 127—129. 3 Par. XXIII. 88
